A művészet és a trauma összefüggéseinek vizsgálata sok évtizedes múltra tekint vissza, mely a traumakutatás térnyerésével csak erősödött. Az elmúlt két évtizedben azonban számos új módszer, aspektus került előtérbe. A traumakutatás különböző ágazataihoz, illetve a (Magyarországon elsősorban a holokauszthoz kapcsolódó) traumát művészeti szempontból vizsgáló kutatásokhoz jelentős szakirodalom és számtalan megközelítési módszer társul. A fenti okok miatt tudatosan törekedtünk arra, hogy a kiállítás kerülje a traumaforrások tematikus megközelítését, pszichológiai vagy művészetterápiás elbeszélésének elemzését, történelmi összefüggéseinek kibontását, így a holokauszthoz sem nyúlunk vissza. Mivel időben kifejezetten a közelmúltra fókuszálunk, a kiállítás elsősorban a művészeti gyakorlatok révén körvonalazódó állásfoglalások súlyát és szerepét emeli ki.

A kiállítás a trauma fogalmát átjárhatóvá teszi a rétegek közötti értelmezésben és intenzitások mértékében, hogy helyet kapjanak sokszor kevéssé látható, de mélyen gyökerező kérdések is. Ily módon néhány kevésbé magától értetődő traumaforrást is beemeltünk a kiállításba, a trauma hétköznapi aspektusait hangsúlyozva.