Kiemelt Archívum - OKSZ

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

Kelemen Dániel — Sat, 03 Oct 2026 18:55:05 +0000

Major Eszter Anna | 2026.10.03.

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

Gondolatok az Országos Múzeumigazgatói Konferencia kapcsán

„A jövő megjóslásának legjobb módja, ha mi magunk találjuk ki.” A gondolat Alan Kay informatikustól való és megszívlelendő ebben a gyorsuló, változó, percről-percre más követelményektől, lehetőségektől és viszonyítási pontoktól harsány és színes világban, ahol nem árt okosnak, előrelátónak és önreflexívnek lenni – egyéni és kollektív szinten egyaránt. Az önállóság sem árt, valamint az a képesség, hogy mindezzel tudjunk mit kezdeni. Ez, lássuk be, a régóta ki-meg-elfosztottaknak nem magától értetődő. Tanulnunk kell tehát a szemkontaktust, a határozott énüzeneteket, de a jogot meghallgatni és meghallgattatni is. Csillogó szemmel, kihúzott derékkal, lelkes beszédekkel, egymást erősítő és vitát gerjesztő gondolatokkal, érvekkel, kérdésekkel. Leginkább kérdésekkel. Mert aki kérdez, nem tesz mást, mint sorsa elé áll. És az már csak egy lépésre van a kay-i víziótól.

E cikk írója legalábbis ezzel az izgatott várakozással vágott neki a MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK című Országos Múzeumigazgatói Konferenciának, melynek minden pillanata aláhúzta meggyőződését, hogy a múzeumok jövője nem pusztán alkalmazkodási kérdés, hanem intézményi döntések sorozata. Nem azt kell elsősorban tudnunk, milyen lesz a jövő múzeuma, hanem azt kell tudnunk, milyen múzeumot akarunk létrehozni abból a jövőből, melyet ma elképzelünk. A konferencia egyszerre volt érzelmektől fűtött, gondolatoktól gazdag, álláspontoktól színes, akarattól, lelkesedéstől eggyé kovácsoló – a két nap megható és fontos pillanata volt a szakmának, vélhetően még sokáig emlegetni fogjuk ezt a 2026. szeptember végi indiánnyári együttlétet a Duna szimbolikus kék szalagjának ölelésében.

A múzeumok jövője

Mi történik akkor, amikor egy intézmény, melynek elsődleges feladata sokáig a múlt megőrzése volt, egyszer csak elkezd a saját jövőjével foglalkozni? Talán ez az egyik legfontosabb kérdés, amit feltett az idei Országos Múzeumigazgatói Konferencia. A Múzeumi jövőképek – kihívások és lehetőségek című tanácskozás első napja a múzeumi struktúrák és szerepek átalakulására, a második pedig a mesterséges intelligenciára irányította a figyelmet. Első pillantásra két különböző téma – valójában azonban ugyanannak a problémának két metszete: hogyan tud egy múzeum úgy változni, fejlődni, hogy közben ne veszítse szem elől azt, ami miatt múzeum, és amit küldetése okán elsődleges feladatának tekint.

Mindez ma már nem pusztán szervezeti vagy technológiai kérdés: érinti az örökségvédelmet, a szakmai autonómiát, a múzeumvezetői felelősséget, a közösségekhez való viszonyt, Budapest és a vidék kulturális egyensúlyát, a határon túli magyar intézmények helyét és öndefinícióját, és végső soron azt is, hogy kinek a múzeuma a múzeum.

Integritás és függetlenség – szakmai párbeszéd – felelősség és bizakodás

Tarr Zoltán, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium minisztere üdvözlő beszédében köszönetet mondott a közgyűjteményi, múzeumi szakma képviselőinek, mely szakma sok mindenen ment keresztül az elmúlt időszakban: központosítás, összevonás, költöztetés, évekre bezárt kiállítások, megritkult gyűjtemények szegélyezték útját. Hangsúlyozta a szakmai integritás és függetlenség fontosságát – úgyis mint a Közgyűjteményi Központ felszámolását –, a finanszírozás kérdésének átfogalmazását, a valós feladatok vállalását, a vezetőválasztások transzparenciáját, mint a kulturális tárca jelen- és jövőbeni vállalásait, és külön kiemelte a nemzetközi jelenlét prioritását – a visegrádi négyek összefüggésében így átkeretezve a konferencia helyszínét.

Elemzések, értékelések, reflektálások, szakmai párbeszédek mentén végre elkezdődhet a közgyűjtemények helyzetének rendezése – többek között ezek voltak a fókuszpontjai dr. Török Róbert köszöntőjének. Az Országos Közgyűjtemények Szövetségének elnöke, az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: a felelősség kérdése, a múzeumvezetőket támogató modellek és a hiteles módszertan kialakítása kulcs lehet abban, hogy együttes eredmények születhessenek és viták alapján kialakuló, megerősödő közös álláspontok.

Tarr Zoltán, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium minisztere
© Fotó: Jámbor Emese. 2026

Az eseményt támogató Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont ügyvezető igazgatója, Hergár Eszter után szabadon: a felelősség és bizakodás időszakába léptünk. Felelősség, úgymint a gyorsan változó környezetben megtalálnunk szükséges a saját utunkat, és bizakodás, úgymint a múlt tudásából kiindulva, a jelenben találni válaszokat, és azokból tovább építkezni.

Az ilyesféle önreflexív gondolatok fontos útjelzők lehetnek mindannyiunk számára, mert a múzeum már nem ugyanaz az intézmény, ami néhány évtizede volt. Hagyományos képe meglehetősen stabil volt: gyűjt, megőriz, kutat, rendszerez, értelmez és kiállít – a tudás egyik legitim őrzője, melynek szakemberei eldöntik, mi kerül be a gyűjteményébe, mi válik kiállíthatóvá, milyen történetet mesélünk el róla, és milyen formában adjuk át azt a látogatónak.

Ez a modell azonban az elmúlt évtizedekben fokozatosan megváltozott és változik a mai napig, annak függvényében, mennyire mélyül el a tudás kollektív történeteinkről, miként válunk mind érzékenyebbé időpillanatok, sorsfonalak, megélt és meg nem dolgozott krízisek iránt, hogyan válik tapasztalásunk egyre árnyaltabbá és rétegzettebbé, és milyen minőségben tanulunk meg mind virálisabban és okosabban élni a szó, a nyelv, az ész, a felelős gondolkodás adta szabadságunkkal.

Nem a társadalomról, hanem a társadalommal

Az ICOM 2022-ben elfogadott új múzeumdefiníciója már nem pusztán a gyűjtést, a megőrzést, a kutatást és a bemutatást emeli ki, hanem múzeumot a társadalom szolgálatában álló, nyitott, hozzáférhető és inkluzív intézményként határozza meg, mely a közösségek részvételével működik, és a tudásmegosztás mellett a reflexió, a sokféleség és a fenntarthatóság terét is jelenti.

Ez nem egyszerű terminológiai változás. Azt jelenti, hogy a múzeum szerepének meghatározásában a gyűjtemény mellé odakerült a társadalom, és ezzel együtt megjelent egy súlyos kérdés is: ha a múzeum nemcsak a társadalomról beszél, hanem a társadalommal együtt kíván gondolkodni, akkor hogyan változik meg a szakember szerepe, és az miként árnyalja az intézményi narratívát, a gyűjteményezési gyakorlatot.

A muzeológus továbbra is a tudás birtokosa, őrzője és értelmezője, de immár nem feltétlenül az egyetlen hang. Ez a részvételi muzeológia egyik legfontosabb felismerése: a közönség nem a folyamat végén jelenik meg, mint látogató, hanem bizonyos esetekben már a történet létrehozásában, a tárgyak értelmezésében, a kiállítás alakításában is részt vesz.

Nemzetközi példák sora mutatja ezt az irányt. A House of European History például participatív projektekkel von be fiatalokat és korábban kevésbé megszólított közösségeket a történeti narratívák alakításába, a Museums Worcestershire egyik új galériája pedig közösségi együttműködésben jött létre, a hely történetének közös újragondolásával.

A kérdés tehát ma már nem feltétlenül az, hogy hogyan tudjuk rávenni az embereket, hogy eljöjjenek a múzeumba, sokkal inkább az, hogy miként tudjuk úgy működtetni a múzeumot, hogy az emberek a sajátjuknak érezzék azt – különös tekintettel és súllyal egy olyan korszakban, ami a változás korszaka, a felelősségvállalásé, a visszatekintésé, a fel- és visszatanulásé, az odafigyelésé kifelé és befelé, mely kint és bent közösségi és egyéni szinten egyaránt értendő.

Változások ideje

A konferencia első napja A struktúraváltás kihívásai és lehetőségei narratíva mentén zajlott. Itt az ideje a változásnak címmel dr. Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és örökségvédelemért felelős államtitkára az elmúlt hónapok és intézkedések mérlegét megvonva kiemelte: az új kulturális minisztérium a társadalmi párbeszédekben hisz, mely párbeszédek egyik legkülönlegesebbike az örökségvédelem és a közgyűjtemények egymásra találása lehet. A nemzeti identitásunkat támogató struktúrának pillére az alkotóművészet is, mint képzőművészet, design, kortárs iparművészet és fotóművészet. Célként és vállalásként fogalmazta meg a kultúra felszabadítását, a szakmai autonómiát, az átláthatóságot, a párbeszédet, a megbecsülést és a gyűjteményközpontúságot – mindezt országos és Kárpát-medencei centrumú struktúrával.

dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum elnök-főigazgatója
© Fotó: Jámbor Emese. 2026

Közgyűjteményi integráció és válságkezelés címmel dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum elnök-főigazgatója nehéz örökségek mentén mesélt a hamarosan felszámolásra kerülő Közgyűjteményezési Központ kapcsán krízisorvoslásról, egyéni és kollektív szintű feldolgozásról, integráció és dezintegráció tanulságos tapasztalatairól, vidéki múzeumi jogkörök visszajuttatásáról, a vissza- és megkapott önállóság nehezített pályájáról és az intézményi szétválasztás szükségességéről és súlyosbító körülményeiről. Érzékeny előadásában kihangosította továbbá, hogy a jövő múzeumai a társadalom diszkurzív terei lesznek, tágra nyitva az együttműködések kapuit – a New York-i MET irányában csakúgy, mint somlói falvak önkéntes közösségei felé.

Örökségvédelem és részvétel – a magyar múzeum fogalma

Örökségvédelem és részvétel: nem egymás ellenfelei. A változó múzeumi szerepfelfogásban különösen fontos helye van mindkettőnek. Könnyű abba a tévedésbe esni, hogy a nyitott, közösségi, részvételi múzeum valamiféle „kevésbé szakmai” múzeum. Mintha a közösségi bevonás szükségszerűen a szakmai szempontok feladását is jelentené. Pedig épp ellenkezőleg: a részvétel nem a szakértelem helyére lép, hanem új információforrásokat kapcsol a szakmai tudáshoz.

A tárgy önmagában nem beszél. A hozzá kapcsolódó történetek, emlékek, használati módok, családi és közösségi narratívák teszik kulturális örökséggé. Ez különösen fontos lehet a helyi múzeumok esetében. Egy vidéki gyűjtemény nem pusztán kisebb változata egy budapesti intézménynek: más a kapcsolata a közösséggel, más lehet gyűjteményének története, mások a finanszírozási és humánerőforrás-korlátai, és más lehet az a társadalmi felelősség is, melyet egy település kulturális emlékezetében betölt.

Éppen ezért a „magyar múzeum” fogalmát sem volna szerencsés egyetlen intézménytípusra leszűkíteni. Budapest, a vidéki városok, a kistelepülések és a határon túli magyar múzeumok nem ugyanannak a rendszernek ugyanazt a problémát megoldó pontjai. Mégis összeköti őket valami nagyon fontos: mindannyian saját közösségük emlékezetének, tárgyi és szellemi örökségének őrzői. A jövő múzeumi rendszerének ezért egyszerre kell képesnek lennie a különbségek felismerésére és a közös szakmai minimumok megteremtésére.

A múzeumok szabadságáról

Talán éppen ez lehet az egyik legfontosabb strukturális kérdés: hogyan lehet úgy integrálni, hogy közben ne homogenizáljunk? A múzeumi autonómia nem egyszerűen szervezeti kérdés. Az elmúlt hónapok magyar múzeumi diskurzusában különösen hangsúlyosan jelent meg az autonómia kérdése. Az elmúlt hónapokban ebben a közös munkában, feldolgozásban, proaktivitásban az ICOM Agóra munkacsoportja kétszázötven szakemberrel oroszlánrészét vitte el a kollektív intézményi megújulás felvázolásának és irányba állításának, de számos értékes hajtása megjelent az átkeretezés, a korrekció, az újragondolás sürgető vágyának is. Dr. Berényi Marianna A múzeumok szabadságáról című ötrészes sorozata például nem pusztán a fenntartói befolyás kérdését vizsgálta – a sorozat a fenntartói, piaci és belső intézményi viszonyok mellett a szólásszabadság, a figyelem és a múzeum saját működési ritmusának kérdéseit is felvetette.

Ez pedig különösen érdekes lehet a múzeumvezetői szerepkör árnyalása szempontjából. Mert egy múzeumigazgató ma már nem egyszerűen szakmai vezető: egyszerre kell értenie a gyűjteményhez, a munkatársakhoz, a fenntartóhoz, a közönséghez, a kommunikációhoz, a finanszírozáshoz, a jogi környezethez, a digitális térhez és egyre inkább a technológiai változásokhoz is, miközben az intézmény karakterét is meg kell őriznie. Talán ezért nem is az a legfontosabb kérdés, hogy milyen egy jó múzeumigazgató, hanem hogy milyen képességekre van szüksége annak, aki egy múzeumot ilyen napi szinten, mondhatni, óráról órára változó-fejlődő-gyorsuló környezetben vezet.

Intézményvezetői és intézményi megújulás

Az igazgatói szerepek átalakulása a struktúraváltások tükrében téma kapcsán dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója nem kisebb állítást tett, minthogy az elmúlt időszakban a múzeumok nem egyszer önkényes döntések, negligált testületek, mellőzött szakmai fórumok és viták méltatlan és toxikus helyszíneivé lettek. Hol tévesztettünk utat? Rendszerszintű a hiba? Vagy felkészületlenség áll mögötte? – tette fel a kérdést Cseri Miklós, és a közbeszéd, a közvélemény, a szerepvállalások villámgyors változásait is behozta a narratívába, mint folyton feltanulandó attitűdöt. A határozott vezetés definícióját keresve pedig többek között a szakmai párbeszédet, a tájékoztatást, a transzparenciát, a tervezhetőséget, a nyomon követést, az ellenőrzést, az irányítást és a bizalmat nevezte meg.

dr. Cseri Miklós, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgatója
© Fotó: Jámbor Emese. 2026

Közgyűjteményi integráció kritikus szemmel, az együttműködés nem azonos a centralizációval, nem visszarendeződés, hanem megújulás – ilyen és hasonló fókuszok mentén Változó struktúrák, közös horizontok – intézményi megújulás és szakmai jövőkép címmel Gerencsér Judit, az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár mb. főigazgatója tartott előadást. Előadása egyszerre volt kritika és értékmentés, visszatekintés és jövőképrajzolás, közös horizontok felvázolása, valamint egy nemzeti tudásinfrastruktúra víziója, hovatovább annak kihangosítása, hogy tapasztalatainkból tanulva dől el, végsősoron mivé válunk.

Házon belül, házon kívül, hazán belül, hazán kívül

Dr. Jékely Zsombor, az MNMKK Iparművészeti Múzeum mb. főigazgatója Az MNM Közgyűjteményi Központ káráról – és arról, amire helyette szükség volna című előadásának legfontosabb állítása talán az volt, hogy az Iparművészeti Múzeum elmúlt két évének idővonalán szinte csak hiátusok és részeredmények szerepelnek, az integráció előtt is méltatlan állapotban lévő múzeum számára a Közgyűjteményi Központ komoly válságot hozott, melyből kiemelni azt nagy munka lesz. A hogyan-ra a válasz, a főigazgató szerint csakúgy, mint más intézmények esetében is, egyértelműen az új alapokra helyezésben, az új Közgyűjteményi Törvényben, a Nemzeti Múzeumfejlesztési Programban, az integritás helyreállításában, az intézményi autonómia megfogalmazásában és visszaállításában keresendő.

Egy másik aspektusát hozta be a jövőképnek A magyar múzeumok újrapozicionálási lehetőségei a nemzetközi színtéren címmel Varga Benedek, az MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója, aki szerint a múzeumok számára – a nemzetközi kultúra színpadának szereplőiként – a kérdés az, hogy milyen történettel kívánnak szerepelni a világ intézményi mezőnyében, és a palettán lehetőség szerint előbb-utóbb az illusztrisak közé tartozni. Varga Benedek úgy véli, a kulturális emlékezet felülírásának lehetőségei ezen a ponton nagy szerepet kapnak, tematikai fókuszokkal, kitágított narratívával, valamint azzal az igénnyel, hogy identifikációnk ne gyengébb átirata legyen egy nagyobb, ismertebb nyugati történetnek, hanem ellenpólusa annak: valami, ami nem olyan, valami, ami nem az, valami, aminek más az eredettörténete – előbb regionális, majd kontinentális, végül transzkontinentális szinten.

Országos múzeumigazgatói konferencia
© Fotó: Jámbor Emese. 2026

A vidéki múzeumok helyzetéről festett Korképet vagy kórképet? dr. Horváth László, a Damjanich János Múzeum igazgatója, mely pannó legfontosabb pillérei a megmaradási gondok, a szétforgácsoltság, a kijátszottság, a jövőtlenség, az átpolitizálódás voltak, miközben kiemelte: azokat a hasonlóságokat szükséges megkeresnünk, melyek összekötnek minket és melyeket erőforrásként élhetünk meg. Az előadó számos szakember kutatására támaszkodott akkor, amikor többek között azt mondta ki, hogy a nagyjából nyolcszáz hazai múzeumból hétszáz vidéken található, mégis az állami támogatás mindössze hét százalékát mondhatják ezek magukénak, pedig a nemzeti örökségvédelem és kulturális kincs egy és oszthatatlan és minden eleme támogatandó és védendő.

Különbségek és hasonlóságok mentén rajzolta meg a Helyzetképet a romániai magyar vonatkozású múzeumok struktúrájáról dr. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, aki az erdélyi, székelyföldi magyar közgyűjtemények működését vázolta fel. Elemzésében a hálózatosodásról beszélt, csomópontokról, egy 2011 óta tartó folyamatról, közös történetekről, szimbólumokról, elfelejtett és visszahozandó kollektív gondolkodásról. És arról, hogy mi az, ami előre viszi ezeket az intézményeket, miért fontos az, amiként a gyűjteményeket értelmezzük, és hogy ezeket miként tekintjük a magyar kulturális örökség részeinek, hogyan meséljük el őket, miként építünk velük, általuk közösséget.

A magyar kulturális örökségről való gondolkodás nem áll meg az országhatárnál. A határon túli magyar múzeumok nem pusztán „magyar vonatkozású gyűjtemények” külföldön: saját társadalmi, intézményi és történeti környezetükben működnek, miközben a magyar kulturális örökség egy sajátos rétegét őrzik. Egy jövőorientált múzeumpolitikának ezért minden bizonnyal nem pusztán intézményeket, hanem kapcsolatokat, hálózatokat, szinergiákat is kellene építenie.

Változás, mint szerkezeti reform vagy kultúraváltás

A struktúraváltás önmagában még nem reform és önmagában még kevés. Lehet új szervezeti térképet rajzolni, intézményeket összevonni, feladatokat átcsoportosítani, új központokat létrehozni vagy megszüntetni – mindez azonban csupán akkor válik valódi intézményi megújulássá, ha a működés módja is megváltozik. A struktúra ugyanis nem feltétlenül változtatja meg a kultúrát.

Egy intézmény lehet szervezetileg teljesen új, miközben ugyanúgy gondolkodik, ugyanúgy kommunikál, ugyanúgy dönt, ugyanúgy viszonyul a közönségéhez vagy éppen dolgozóihoz, mint korábban. És fordítva is igaz: egy kisebb szervezeti változás is jelentős szemléletváltást indíthat el, ha megváltoztatja, újra keretezi a döntési kultúrát. Ezért különösen érdekes, hogy a konferencia résztvevői hogyan értelmezik a változást: szerkezeti reformként vagy működési kultúraváltásként – netán szembenézésként, másokkal, magunkkal, azzal, ami velünk történt, azzal, amit hagytunk megtörténni, vagy éppen azzal, amiről nem tudtunk, jóllehet érdemes vigyázni az áldozathibáztatással, akkor is, ha az áldozatok mi vagyunk.

Élő intézményeink

Na de kié a múzeum? A kérdés végül újra visszavezet az autonómiához. Ha a múzeum a társadalom szolgálatában áll, akkor nem lehet pusztán a fenntartóé –, de nem lehet kizárólag a szakmáé sem. És nem lehet a közönségé sem abban az értelemben, hogy kizárólag annak igénye határozza meg működését. A múzeum talán éppen azért különleges intézmény, mert különböző érdekek, tudások és időrétegek között közvetít – akár érzékeny médium, irizáló membrán, tér- és időpillanatok felkent révésze –, mindig újra definiálva magát, mindig átkeretezve, miről kérdez, hogyan, mennyit és miért. És legfőképp: kitől.

Egy múzeum lehetséges narratívái között a fenntartói szempontok, a szakmai közösség tudása, a gyűjtemény történeti felelőssége, a helyi közösség emlékezete és a látogatók jelenidejű kérdései egyszerre vannak jelen. A múzeumvezetés egyik legnehezebb feladata éppen ennek az egyensúlynak a megteremtése lehet, melynek során fontos állítás, hogy nem minden kompromisszum értékes, és nem minden konfliktus kerülendő. Egy élő intézményben bizonyos feszültségeknek helyük van – a kérdés az: e feszültségeket hogyan tudja a múzeum szakmai párbeszéddé alakítani.

Országos múzeumigazgatói konferencia
© Fotó: Jámbor Emese. 2026

Az első nap panelbeszélgetései során dr. Kalla Zsuzsa, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium helyettes államtitkára, dr. Bereczki Ibolya, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum címzetes főigazgató-helyettese, dr. Berényi Marianna, a Néprajzi Múzeum kommunikációs főosztályvezetője, dr. Róka Enikő, az ELTE HTK, Művészettörténeti Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa és Varga Benedek, az MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója a szakmai autonómiáról osztották meg tapasztalataikat és gondolataikat – többek között az ICOM Agóra autonómia munkacsoportjának fontos és megkerülhetetlen vizsgálatai kapcsán. Szó volt múlt feltárásról, személyes tapasztalatokról, vezetői karakterisztikáról, együttműködésről és mellbevágó módon anonimitásról, mint kollektív felfejtésünk zavarbaejtő és sokatmondó védekezési mechanizmusáról. Molnárné Aczél Eszter, az ICOM Magyarország elnöke, Dr. Rosta Szabolcs, a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségének elnöke, dr. Tóth Arnold, a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület ügyvezető elnöke, dr. Török Róbert, az Országos Közgyűjtemények Szövetségének elnöke, és Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója pedig demokratizálódásról, szakmai szervezetek támogató szerepéről, orientálódásról, szakmai párbeszédről, víziókról folytattak eszmecserét olyan kérdések mentén, mint hogy mi minden tud segíteni a kihívások átkeretezésében, hogyan lehet kikövezni az autonómiát, biztosítani az utánpótlást, mindezt egy olyan kulturális és gazdasági átmenetben, melyben talán kérdéseink sincsenek még, nemhogy válaszaink.

Ami csodálatos volt az egész nap folyamán, hogy nem egyszer teljesen hasonló narratívákat bontottak ki a szakemberek, hasonló fókusszal és hangnemben, bizonyítva ezzel, hogy létezik egy közös múzeumi karakterisztika, mondás, állítás, akarat. És ez bizony olyan erőforrás, melyre már lehet és kell is támaszkodni.

Az AI és a múzeum

Gondolhatnánk, hogy az első nap összes kérdése után a második nap egy egészen másik világba vitt bennünket A mesterséges intelligencián innen és túl címmel. Pedig nem. A mesterséges intelligencia kapcsán ugyanis pontosan ugyanazokat a kérdéseket tehetjük fel, csak másként, más nézőpontból, más hangsúllyal és más célból. Ki értelmez? Ki dönt? Kié a tudás? Kié az adat? Kié a történet? És mitől lesz valami hiteles?

A múzeumok számára az AI nem egyszerűen egy új kommunikációs eszköz. Hatással lehet a gyűjteménykezelésre, katalogizálásra, digitalizálásra, kutatásra, hozzáférésre, kiállításrendezésre, oktatásra és a látogatói élményre is. Az ICOM 2026 szeptemberében éppen ezért külön tematikus Museum International számot készít a mesterséges intelligenciáról; a felhívás a katalógusok automatizálásától és a nagy léptékű metaadat-feldolgozástól a generatív AI-on át a látogatói chatbotokig sorolja a lehetséges alkalmazásokat. Ugyanitt jelenik meg a torzítás, a szerzői jog, a történeti pontosság, a hozzáférhetőség és a szakmai felelősség kényes és már most számtalan platformon vitatott kérdése is.

Nem az a kérdés, használjuk-e?

Az ICOM és az UNESCO 2026-ban közös globális felmérést indított annak feltérképezésére, hogyan használják ténylegesen az intézmények az AI-t, azzal a céllal, hogy legyenek összehasonlítható tapasztalataink arról, mi, hogyan és miért működik a gyakorlatban. Vannak már működő példák körülöttünk: a Rijksmuseum például 2025-ben arról számolt be, hogy AI-t is használ online gyűjteményének hozzáférhetőbbé tételére, a Europeana EU4Culture platformja kifejezetten kulturális örökségi intézmények számára gyűjt olyan nyílt eszközöket, melyek például átírásra, képelemzésre, feliratozásra és metaadat-gazdagításra használhatók. A Smithsonian digitális gyűjteményeinek kutatásában pedig már korábban is alkalmaztak gépi tanulást arra, hogy hatalmas mennyiségű digitalizált anyagban olyan mintázatokat lehessen felismerni, melyek manuális feldolgozással nehezen vagy egyáltalán nem lennének áttekinthetők.

A közös ezekben az, hogy az AI nem a múzeumi szakember helyére kerül, hanem olyan mennyiségű adat és összefüggés feldolgozását teszi lehetővé, melyre egy ember egyedül nem lenne képes. A kérdés tehát nem feltétlenül az, hogy „használjunk-e AI-t”, hanem az, hogy mire használjuk, milyen adatból dolgozzon, ki ellenőrizze az eredményeit, és meddig maradjon meg alapvetésként az emberi döntés, mint horgonypont – lehetőleg mindvégig, sóhajtunk fel. A korábban említett Smithsonian megfogalmazása szerint az AI-nak fel kell erősítenie az emberi képességeket, nem pedig helyettesítenie azokat. Azonban a mesterséges intelligencia érthető módon felvet kérdéseket, elég csak egy néprajzi múzeum esetében arra gondolnunk, hogy milyen történetet generál? Hogyan rekonstruál egy helyzetet, egy időablakot? Miként kelt egy tárgyat életre és másol le egy viseletet? Hogyan idéz meg egy kultúrát, és végül, de talán legfontosabbként: akkor tulajdonképpen értelmez? És ha igen, hol és hogyan védhető szakmailag és kulturálisan a megvilágítása? Válasz nincs, vagy széttartó, sokféle – szkepszisből és lelkesedésből egyaránt táplálkozó, és a konferencia második napján mindkét attitűd képviseltette magát, és a két végpont között persze számtalan és számos meggyőződés, félelem, bizonyosság, jó és rossz tapasztalat jelent meg.

Fejlődés napról napra

A mesterséges intelligenciáról múzeumi közegben -A kísérletezétől az intézményi irányításig címmel dr. Verebics János jogász, egyetemi docens arra hívta fel a figyelmet, hogy másfél év alatt a mesterséges intelligencia intézményi kérdéssé vált, tanulófázisból most már beépült a rendszerbe, és immár a kérdés az, hogy digitális keretek között miként tudjuk a kulturális örökséget őrizni, szolgálni, ápolni és gazdagítani. Operatív mindennapok előtt állunk: fel kell ismernünk, mely MI képesség illeszthető be biztonságosan a múzeumi szektorba, és ebben az ICOM nemrég megfogalmazott etikai kódexe támpont lehet számunkra. Az AI mára megtalálta a maga szerepét a múzeumi munkában is: a gyűjteménykezelésben, a kutatásban, az állományvédelemben, a látogatói szolgálatban, az intézményi menedzsmentben – csakis szilárd etikai keretrendszerben értelmezve. Verebics János után szabadon: a mesterséges intelligencia nem kényszer: lehetőség, és nem játék: felelősség.

Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója A mesterséges intelligencia és a múzeumigazgató című szellemes és proaktív előadásában tizenkét pontban foglalta össze mindazon kérdéseket, problémákat, félelmeket és víziókat, melyek minden közgyűjteményi vezető számára útmutatásként, gondolatébresztőként szolgálhatnak. Ezekben szólt többek között egy kívánatos országos kutatásról, szólt a kétféleként telő időről – az AI fejlődése tekintetében száguldó, a múzeumi szabályozás tekintetében lassabb, megfontoltabb időről -, szólt szabadságról, hitelességről és kötelezettségről, felkészültségről, és szólt arról, hogy az AI a múzeumi dolgozóknak köszönhetően is létezhet, és ez nem lehet fordítva: a horgonypontnak mindig és szükségszerűen az emberi oldalon kell maradnia. A humoros illusztrációkkal kísért előadás summázata talán az lehetne, éljünk vele, használjuk, ismerjük meg, de közben ne feledjük: semmilyen esetben nem helyettesítheti a mesterséges intelligencia a természeteset.

Dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója
© Fotó: Jámbor Emese. 2026

Nagy Magdolna, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum mb. főigazgató-helyettese Múzeumi AI fordulat vagy kivárás? címmel egy különleges képzés tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. Az intézmény 2024 óta foglalkozik AI képzéssel, nem szűnő kutatással az iránt, hogy hol és mire használható a mesterséges intelligencia. Az állandóan fejlődő kurzus óriási érdeklődésre tartott és tart számot: vizsgafeladatokkal, feladatorientált felépítéssel és folyamatban lévő vagy éppen sikeres megvalósításokkal. A résztvevők gyakorlati és vizsgamunkái azt mutatták, hogy az MI használata az élményfokozás és az ismeretátadás terén a legkézenfekvőbb, de a kommunikáció, az állományvédelem, az akadálymentesítés, a rendezvényszervezés, a tartalomgyártás, az asszisztencia, mint lehetséges MI faktor is szerepelt a vizsgamunkákban. Egyéni szinten már ott a fordulat, intézményi szinten még a kivárás fázisában vagyunk, de, ahogyan Nagy Magdolna fogalmazott: az AI-tól nem félni kell, hanem megismerni.

Felismerés, gyűjteménykezelés, kutatási asszisztencia, műtárgyvizsgálat, kurátori munka támogatása vagy helyettesítése – ezek az AI területei egy művészeti múzeumban – a téma kapcsán Készmann József, a Ludwig Múzeum főosztályvezetője Chat-tanj rá! A gépi reprezentáció, mint új ismeretelméleti objektum a művészettörténetben címmel osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. Mint mondta, egy teljesen eltérő reprezentációs modell jelenik meg a múzeumi gyakorlatban, mely hatással van a korábbi nézőpontunkra, a számos nemzetközi példa közül kiemelve a JARVIS beszélgető interface-t, ami nem lehetetlen, hogy éppolyan kényelmes dialógust kínálhat számunkra, mint a – ma már váteszi előképnek tekinthető – 2001 Űrodüsszeiában maga HAL. Nyelvi generálás, kutatómunka, összehasonlítás, kortársias jelenségértelmezés és kiegészítés – a matematikát, fizikát és csillagászatot is könnyűléptekkel a narratívába emelő előadás egyik lényegi pontja az volt, hogy a mesterséges intelligenciának elvitathatatlan szerepe és jövője van a múzeumokban, természetesen csakis emberi felügyelettel.

Mit érdemes és miért érdemes?

Nem feltétlenül kell minden múzeumnak saját mesterségesintelligencia-szakértőt alkalmaznia, de szüksége lehet olyan belső tudásra, mely képes feltenni a megfelelő kérdéseket: milyen adatból dolgozik a rendszer? Milyen hiányok vannak az adatban? Milyen előítéleteket örökölhet? Hogyan jelöljük, ha egy tartalom AI segítségével készült? Ki vállalja a felelősséget? Mi történik a feltöltött adatokkal? És kié az eredmény?

Az Európai Unió kulturális örökségi adatstratégiája szintén arra helyezi a hangsúlyt, hogy a kulturális örökségi adatok hozzáférhetőbbé és újrahasznosíthatóbbá váljanak, miközben az intézményeknek meg kell őrizniük a kontrollt afelett, hogy miként férnek hozzá és hogyan használják fel ezeket az adatokat. Vagyis az AI-korszak múzeuma – ha van ilyen – nem feltétlenül az, amelyik a legtöbb mesterséges intelligenciát használja, hanem az, amelyik tudja, hol és miért érdemes használnia.

Paradigmaváltás előtt állunk

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos panelbeszélgetésen Petőcz Tamás, az AiGency Budapest alapítója, art director, AI filmkészítő mellett dr. György Árpád Hunor, a Heonlab Stúdió vezető tervezője, dr. Kónya Béla, a Szépművészeti Múzeum – Országos Restaurálási és Raktározási Központ igazgatója, valamint Gulyás András, a Jász Múzeum igazgatója vett részt. Az eszmecsere során arról beszéltek a szakemberek, hogy mennyire van jelen a mindennapjainkban az AI használata, miért helytelen leszűkíteni a felhasználói gondolkodásban a mesterséges intelligenciát a Chat GPT-re, és hogyan lehet a AI-t felelősen alkalmazni oktatási, muzeológiai, gyűjteménykezelési, adatelemzési és művészeti tekintetben. Az etikus műkődési folyamatokban döntéskezelés, műtárgyfelvételek esetén felügyelettel történő összerendezés, a jövő alkotóit illetően etikus használatra történő felkészítés, forráskezelés, kritikai attitűdre nevelés. Alkotó és alkotás tekintetében különválasztás, zárt rendszerű programoknál létrehozás és utánkövetés, művészi látásmódnál kreatív invenció, mintázatfelismerés. Ez mind és ennél még sokkal több lehetőségünk van proaktívan és jövőképspecifikusan használni az AI-t az intézményi gyakorlatban, a muzeológiában, történeteink elmesélésében, kollektív kultúrkincseink analizálásában, rendszerezésében.

Országos múzeumigazgatói konferencia
© Fotó: Jámbor Emese. 2026

Mint az a konferencián oly sokszor elhangzott: a technológia nem helyettesíti a múzeumi gondolkodást, és talán itt ér össze a két konferencianap, hajlik térbe az esemény gazdag narratívája egyetlen sorvezető mentén. A struktúraváltás és az AI első pillantásra távol áll egymástól, ám valójában mindkettő ugyanazt a kérdést kényszeríti ki: képes-e a múzeum tudatosan újra gondolni a saját működését?

Mert hiába lesz korszerű a technológia, ha a működési modell korszerűtlen. Hiába lesz mesterséges intelligenciával támogatott katalógus, ha közben a közösség nem érti, miért fontos számára a gyűjtemény. És hiába őrizzük tökéletesen a tárgyakat, ha közben nem tudjuk megfogalmazni, milyen történeteket hordoznak, és azok mit jelenthetnek számunkra.

A jövő múzeuma

A jövő múzeuma talán egy olyan intézmény lehet, mely képes egyszerre őrizni, értelmezni, megosztani és újraértelmezni. Lehet a struktúraváltást elszenvedni. Lehet az AI-tól tartani. De lehet minderre lehetőségként is tekinteni, melynek során a múzeum újra meghatározhatja saját helyét a társadalomban.

Ehhez azonban intézményi önismeretre van szükség. Arra a képességre, hogy egy múzeum meg tudja mondani: mi az, amiből nem enged, és mi az, amin változtatnia kell. Mit őriz meg? Mit enged közel? Kinek ad hangot? Milyen tudást tekint a sajátjának? És milyen tudást hajlandó beengedni kívülről?

A múzeum jövője így végső soron nem technológiai és nem is szervezeti kérdés, hanem bizalmi kérdés. Nevezetesen, hogy a társadalom bízik-e abban, hogy a múzeum hitelesen őrzi a múltat, a szakma bízik-e abban, hogy képes alakítani a saját jövőjét, a közösség bízik-e abban, hogy a múzeum nem helyette beszél, hanem vele együtt gondolkodik.

A konferencia záró gondolata is ezt summázta, Cseri Miklós azzal búcsúzott, vagy ha tetszik, nyitott meg egy új korszakot, hogy immár közös a szándék, hogy környezetünket újra gomboljuk, ahhoz pedig szükséges feltárni a problémákat, a közös történeteket, a kihívásokat és a triggerpontokat. hogy a magyar muzeológia krémje egymástól tanulva, egymásra odafigyelve lehetőséget teremtsen friss önidentifikációra, pozitív jövőképre, a múlt nehézségein szárba szökkent, reményteli és erőteljes holnapokra és holnaputánokra.

Jövőt tervezni

Az UNESCO 2026-os anyagában szerepel egy mondat, mely így hangzik magyarra fordítva: „A jövő elképzelése befolyásolja és alakítja a jelenről alkotott képünket.” Az UNESCO-s szerzők ezt az úgynevezett futures literacy, vagyis a jövőkkel való tudatos gondolkodás képességéhez kapcsolják, és a gondolat lényege, hogy az emberek nem egyszerűen reagálnak a jövőre, hanem az arról alkotott elképzeléseik már a jelenlegi döntéseiket is alakítják. Alan Kay után szabadon: a jövő múzeumának első és legfontosabb építőkockája az lehet, hogy milyen múzeumot akarunk létrehozni abból a jövőből, melyet ma elképzelünk. A kétnapos konferencia megható volt számos tekintetben – nem csak abból az aspektusból, hogy ennyi proaktív gondolat egyetlen teremben micsoda kollektív kincs kulturális mátrixunkban, hanem azért is, mert jó volt látni, ahogyan intézményvezetők csillogó szemekkel, kihúzott derékkal, lelkes beszédekkel, egymást erősítő és vitát gerjesztő gondolatokkal, érvekkel, kérdésekkel váltották egymást a színpadon, egyetlen és nem kisebb céllal, mint megtervezni és újraálmodni a jövőnket. Végre együtt. Végre időben. Végre.

A cikkben megjelenő gondolatok a szerző konferencián szerzett benyomásait és jegyzeteit tükrözik. Az előadásokból kiemelt részletek nagy része tartalmi, nem szó szerinti idézet.

Friss hírek

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

A Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni bejegyzés először OKSZ-én jelent meg.

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

Kelemen Dániel — Tue, 29 Sep 2026 22:52:21 +0000

Vidra Bernadett | 2026. 09. 29.

ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

2026. SZEPTEMBER 29-30. VISEGRÁD, SILVANUS HOTEL

SAJTÓKÖZLEMÉNY - A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

Az Országos Közgyűjtemények Szövetsége az idei évben immár 12. alkalommal szervezte meg az Országos Múzeumigazgatói Konferenciát Visegrádon. Az idei tanácskozás középpontjában a kulturális politika új alapelveinek megvitatása áll, melyek ismerete elengedhetetlen a múzeumok jövője érdekében. A konferencián összegyűlt több mint 160 intézményvezető eszmecseréje a jelenlegi helyzet elemzésével indul, majd előtérbe kerül a szükséges szervezeti és szakmai struktúraváltás, illetve a múzeumi szerepkörök újraértékelése is.

A rendezvényt Dr. Török Róbert, az Országos Közgyűjtemények Szövetségének elnöke, valamint Hergár Eszter, a Pénzmúzeum ügyvezető igazgatója köszönti, majd Tarr Zoltán miniszter, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetője nyitja meg. Az első nap fókuszában a közgyűjteményi struktúraváltás kihívásai, az intézményi integráció és megújulás, az igazgatói szerepek változása, valamint a vidéki és határon túli magyar múzeumok helyzete áll, előadások, szakmai panelbeszélgetések és villámbemutatók keretein belül.

ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA 2026. SZEPTEMBER 29-30. VISEGRÁD, SILVANUS HOTEL

Fotó: Jámbor Emese © 2026

Aktuális és kiemelten fontos kérdés, hogy a múzeumi világ hogyan tudja hasznosítani a kulturális politika megváltozott helyzetének jelenlegi lehetőségeit, illetve képes lesz megtartani, újjászervezni már meglévő múzeumi közösségeit? Miként fognak hatni a múzeumi szereplők a társadalom különböző rétegeinek életére, művelődésére, hogyan tudnak tenni a kulturális javakhoz történő hozzáférés növeléséért, a hiteles és élményt adó tudásközvetítéshez?

A tanácskozás második napján a modern világ egyre nagyobb teret nyerő kihívását, a mesterséges intelligenciát és a annak amúzeumi szektorra gyakorolt hatását tekintik át a szakemberek, külön figyelmet fordítva a technológia nyújtotta lehetőségekre éppúgy, mint a benne rejlő veszélyekre.

A tanácskozás programja az összegző előadások mellett lehetőséget teremt a hozzászólásokra, vitára, kerekasztal beszélgetésekre, villámbemutatókra és a széleskörű tapasztalatcserére is.

További információ: dr.Török Róbert elnök, e-mail: torok.robert.mkvm@gmail.com

Galéria

Friss hírek

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

A SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA bejegyzés először OKSZ-én jelent meg.

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

Kelemen Dániel — Fri, 04 Sep 2026 20:38:23 +0000

[Szerző] | 2026.09.04.

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK

A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA
2026. SZEPTEMBER 29-30.
SILVANUS HOTEL
2025 VISEGRÁD, PANORÁMA UTCA 2.

Az idei tanácskozás középpontjában a múzeumok jövője szempontjából kulcsfontosságú kérdések állnak. Fontosnak tartjuk, hogy a kulturális politika új elveiről és gyakorlatáról képet kaphassunk, elengedhetetlen a jelenlegi helyzet elemzése, a szükséges szervezeti és szakmai struktúraváltások megvitatása, a múzeumi szerepkörök újraértékelése. Célunk, hogy reflektáljunk az elmúlt hónapokban a múzeumi szakmában folyt élénk vitákra és a megszületett javaslatokra is. Fontos kérdések, hogy a múzeumok miként tudnak élni a következő években a kulturális politika megváltozott gyakorlatából adódó lehetőségekkel, képesek-e megtartani és újraalakítani saját múzeumi közösségeiket?

A konferencia második napján jelenünk egyik nagy kihívását, a mesterséges intelligencia térhódítását és a múzeumi szektorra gyakorolt hatását tekintjük át, külön figyelmet fordítva a technológia nyújtotta lehetőségekre és a benne rejlő veszélyekre egyaránt. A tanácskozás programja az összegző előadások mellett lehetőséget teremt a hozzászólásokra, vitára, kerekasztal beszélgetésekre, villámbemutatókra, a széleskörű tapasztalatcserére is.

[Országos Múzeumigazgatói konferencia]
© 2025

Tervezett program
2026. szeptember 29.

9.00 – 9.55 Regisztráció

10.00 – 10.15 Köszöntők
Dr. Török Róbert elnök, Országos Közgyűjtemények Szövetsége,
Hergár Eszter ügyvezető igazgató, Pénzmúzeum

Tarr Zoltán miniszter, Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium

I. A struktúraváltás kihívásai és lehetőségei

10.20 – 10.50 Itt az ideje a változásnak. Víziótól a valóságig
Dr. Sári Zsolt, Közgyűjteményekért és örökségvédelemért felelős államtitkár, Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium

10.55 – 11.10 Hozzászólások

11.10 – 11.30 Szünet

11.35 – 11.55 Közgyűjteményi integráció és válságkezelés
Dr. Zsigmond Gábor, elnök-főigazgató, MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum

12.00 – 12.20 Változó struktúrák, közös horizontok – intézményi megújulás és szakmai jövőkép
Gerencsér Judit, mb. főigazgató, MNMKK Országos Széchényi Könyvtár

12.25 – 12.40 Az igazgatói szerepek átalakulása a struktúraváltások tükrében
Dr. Cseri Miklós, főigazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum

12.45 – 13.25 I. Panelbeszélgetés
Moderátor: Dr. Cseri Miklós, főigazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum
Résztvevők: Dr. Kalla Zsuzsa, helyettes államtitkár, Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium,

dr. Bereczki Ibolya, címzetes főigazgató-helyettes, Szabadtéri Néprajzi Múzeum,

dr. Berényi Marianna, Néprajzi Múzeum,

dr. Róka Enikő, tudományos főmunkatárs, ELTE HTK, Művészettörténeti Kutatóintézet
Varga Benedek, főigazgató, MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

13.25 – 13.30 Csoportkép készítése a résztvevőkkel

13.30 –14.30 Ebéd és a szállások elfoglalása

14.40 – 15.00 Az MNM Közgyűjteményi Központ káráról – és arról, amire helyette szükség volna
Dr. Jékely Zsombor, mb. főigazgató, MNMKK Iparművészeti Múzeum

15.05 – 15.25 A magyar múzeumok újrapozícionálási lehetőségei a nemzetközi színtéren
Varga Benedek, főigazgató, MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum

15.30 – 15.50 A vidéki múzeumok helyzetéről – Korkép vagy kórkép?
Dr. Horváth László múzeumigazgató, Damjanich János Múzeum

15.55 – 16.15 Helyzetkép a romániai magyar vonatkozású múzeumok struktúrájáról
Dr. Miklós Zoltán múzeumigazgató, Haáz Rezső Múzeum

16.15 – 16.25 Hozzászólások

16.30 –16.50 Szünet

16.55 – 17.35 II. Panelbeszélgetés
Moderátor: Dr. Babócsay Gergely, mb. főigazgató, MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum
Résztvevők: Molnárné Aczél Eszter, elnök, ICOM Magyarország,

dr. Rosta Szabolcs, elnök, Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége,

dr. Tóth Arnold ügyvezető elnök, Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület,

dr. Török Róbert, elnök, Országos Közgyűjtemények Szövetsége,

dr. Csapláros Andrea, múzeumigazgató, Savaria Múzeum

17.45 – 18.30 Az I. témához kapcsolódó villámbemutatók és reflexiók 6-6 percben

19.30 – Vacsora és baráti találkozó

18.45 – 19.45 A múzeumszakmai szervezetek vezetőinek találkozója

2026. szeptember 30.
9.00 – 9.25 Regisztráció
II. A mesterséges intelligencián innen és túl…

9.30 – 9.50 A kísérletezéstől az intézményi irányításig – a mesterséges intelligencia szerepváltozása a múzeumi és közgyűjteményi szférában
Dr. Verebics János, jogász, egyetemi docens

9.55 –10.15 A mesterséges intelligencia és a múzeumigazgató
Dr. Kemecsi Lajos főigazgató, Néprajzi Múzeum

10.20 –10.30 Múzeumi AI fordulat, vagy kivárás? Egy képzés tapasztalatai
Nagy Magdolna, mb. főigazgató-helyettes, Szabadtéri Néprajzi Múzeum

10.35 – 10.55 Chat-tanj rá! A gépi reprezentáció mint új ismeretelméleti objektum a művészettörténetben
Készmann József, főosztályvezető, Ludwig Múzeum

11.00 – 11.20 Szünet

11.25 – 12.05 III. Panelbeszélgetés
Moderátor: Dr. Török Róbert főigazgató, MNM KK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Résztvevők: Petőcz Tamás, AI filmalkotó, art director – Etnokultúra,

György Árpád Hunor, vezető tervező Heonlab Stúdió,

Kónya Béla, Igazgató, Szépművészeti Múzeum – Országos Restaurálási és Raktározási Központ,

Gulyás András, múzeumigazgató, Jász Múzeum

12.10 – 13.15 A II. témához kapcsolódó villámbemutatók és reflexiók 6-6 percben

13.20 –13.30 Zárszó
Dr. Cseri Miklós főigazgató, Szabadtéri Néprajzi Múzeum

13.45 – Ebéd és hazautazás

Friss hírek

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

A MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA bejegyzés először OKSZ-én jelent meg.

Attila arcai – Egy uralkodó, ezerötszáz év emlékezete

Kelemen Dániel — Tue, 23 Jun 2026 19:44:52 +0000

Vidra Bernadett | 2026. 06. 23.

Attila arcai – Egy uralkodó, ezerötszáz év emlékezete

Az Attila alakját középpontba állító nagyszabású kiállítás Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban 2026. július 12-ig látogatható. A tárlat nem csupán a Hun Birodalom történetének bemutatására vállalkozik, hanem arra is, hogy feltárja azt a sokrétű kulturális emlékezetet, amely az elmúlt másfél évezred során a hun uralkodó személye köré épült. A kiállítás különlegessége, hogy a történeti források és a modern tudomány eredményei mellett helyet kapnak benne azok a legendák, mítoszok és kulturális interpretációk is, amelyek évszázadokon át formálták Attila európai megítélését. A kiállítás létrejöttéről, kurátori koncepciójáról, valamint a megvalósítás kihívásairól beszélgettünk a projekt főkurátorával, Varga Benedek főigazgatóval.

Miként született az ötlet, majd a kiállítás tervezése hogyan zajlott?

Az Attila-kiállítás alapgondolata még 2015-ben fogalmazódott meg bennem, jóval azelőtt, hogy átvettem volna a Magyar Nemzeti Múzeum vezetését (jelenleg a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum főigazgatója – a szerk). A következő években időről-időre felmerült a megvalósítás lehetősége, azonban a projekt különböző okok miatt hosszabb időre háttérbe szorult. A kezdeményezés végül 2024 nyarán kapott új lendületet, majd szeptemberben felkérést kaptam arra, hogy a kiállítás vezető kurátoraként irányítsam a munkálatokat.

Varga Benedek főigazgató
© Fotó: Szilágyi Lenke 2025.

Mi volt a fő kurátori koncepció az Attila-kiállítás megtervezésekor, és milyen narratív ívre építette fel a tárlatot?

A tárlat alapvető kurátori koncepciója arra a felismerésre épült, hogy Attila személye egyszerre történeti és kulturális jelenség. A kiállítás egyik szintje a történeti Attilát és az 5. századi Hun Birodalom világát mutatja be a legújabb tudományos kutatások eredményei alapján. Ezzel párhuzamosan azonban arra is vállalkozik, hogy feltárja, miként alakult Attila emlékezete az elmúlt mintegy 1600 év során, és hogyan jelent meg különböző korok, kultúrák és politikai közösségek gondolkodásában.

Ez a kettős megközelítés viszonylag ritka a múzeumi gyakorlatban. Míg a legtöbb történeti kiállítás vagy a történeti valóság rekonstrukciójára, vagy az emlékezet egy-egy aspektusának bemutatására koncentrál, jelen esetben a cél az volt, hogy a két dimenziót egymás mellett, egymást értelmezve jelenítsük meg. Nem csupán arra kerestük a választ, hogy ki volt Attila, hanem arra is, hogy miként és miért emlékeztek rá eltérő módokon az egymást követő évszázadok során.

A kiállítás előkészítését jelentősen megnehezítette az idő rövidsége. Egy ekkora léptékű, több mint 800 négyzetméteren megvalósuló tárlat, amely több mint 400 műtárgyat és hatvan különböző gyűjtemény anyagát vonultatja fel, ideális esetben legalább három év előkészítést igényelne. Nekünk mindössze tizenöt hónap állt rendelkezésünkre. A koncepció kidolgozása, a látványtervezés, a műtárgykölcsönzések lebonyolítása, valamint a kiállítás kivitelezésének előkészítése így párhuzamosan zajlott, ami rendkívüli szervezési és szakmai kihívást jelentett.

A projektben hét kurátor vett részt, munkánkat pedig mintegy harminc különböző szakterületről érkező szakértő segítette. A tárgyanyag összeállítása során kezdetben közel hatszáz műtárgy szerepelt a válogatásban, amelyet fokozatosan szűkítettünk arra a körre, amely a lehető legteljesebben és legérthetőbben tudta közvetíteni a kiállítás fő mondanivalóját.

Melyek voltak a főbb múzeumi, közgyűjteményi együttműködések a projekt során?

A tárlat megvalósításához kiterjedt nemzetközi együttműködési hálózat kialakítására volt szükség. A műtárgyak Európa számos jelentős közgyűjteményéből érkeztek, többek között német, brit, olasz, román, üzbég, kazah és azerbajdzsáni intézményekből. A nemzetközi kölcsönzések esetében különösen fontos szerepet játszottak a hosszú évek alatt kialakított szakmai kapcsolatok, hiszen egy-egy kiemelkedő jelentőségű műtárgy kölcsönadása minden esetben a fogadó intézmény iránti bizalom kérdése is.

Különösen jelentős eredménynek tekinthető, hogy sikerült olyan műtárgyakat egy kiállítótérben bemutatni, amelyek több mint egy évszázada különböző gyűjteményekben találhatók. Számos esetben olyan tárgyegyüttesek elemei kerültek ismét egymás közelébe, amelyek a 19. század vége óta nem szerepeltek együtt nyilvános bemutatón.

A kiállítás tudományos hátterét a legfrissebb régészeti, történeti és emlékezettörténeti kutatások biztosították. Kiemelten fontosnak tartottuk annak bemutatását, hogy a történeti emlékezet és a történettudomány nem azonos fogalmak. Egy középkori krónika, egy reneszánsz festmény vagy egy modern film nem feltétlenül a történeti Attiláról árul el sokat, ugyanakkor rendkívül sokat elmond arról a korról, amely létrehozta ezeket az alkotásokat. A kiállítás ezért nem csupán Attila történetéről, hanem az emlékezet működéséről is szól.

Hogyan egyensúlyozott a történeti hitelesség és a látogatói élmény között a kiállítás anyagának kiválasztásakor és bemutatásakor?

A történeti hitelesség és a látogatói élmény közötti egyensúly megteremtése érdekében a tárlat térszerkezetében is elkülönítettük a történeti és az emlékezeti síkokat. A történeti Attilát bemutató részeket letisztult, fehér terekben helyeztük el, amelyek a tudományos megismerés semlegességét szimbolizálják. Ezzel szemben a legendák és recepciótörténeti rétegek színes, tematikus termekben jelennek meg, amelyeket egy látványos „időalagút” köt össze. A látogatók így érzékelhető módon lépnek át egyik értelmezési keretből a másikba.

A legendák világát öt meghatározó motívum köré szerveztük: Attila kardja, Attila, mint Isten ostora, Attila lakomája, Attila halála, valamint Attila, mint hős és ős alakja. E motívumok évszázadokon átívelő története lehetővé teszi annak bemutatását, hogyan formálódott és változott Attila képe az európai kulturális emlékezetben.

Miként folytatódik a budapesti tárlat zárása után az Attila kiállítás élete?

A kiállítás egyik legnagyobb kihívását éppen az jelentette, hogy Attila alakja rendkívül mélyen beágyazódott az európai gondolkodásba. A nyugat-európai hagyományban sokáig elsősorban pusztító hódítóként jelent meg, míg a keresztény teológia később az „Isten ostora” szerepkörében értelmezte alakját. Ezek a különböző értelmezési hagyományok évszázadokon keresztül egymás mellett léteztek, és jelentős hatást gyakoroltak a róla alkotott képre.

A tárlat végső célja nem az volt, hogy végleges válaszokat adjon, hanem hogy gondolkodásra ösztönözze a látogatót. Azt szeretnénk, ha a kiállítás megtekintése után világosabbá válna: a történelem nem csupán a múlt eseményeinek összessége, hanem azoknak az értelmezéseknek és emlékezetformáknak a története is, amelyek révén a múlt tovább él a jelenben. Attila alakja pedig kivételes példája annak, miként válhat egy történelmi személyiség egyszerre történeti szereplővé, kulturális szimbólummá és a kollektív emlékezet egyik meghatározó alakjává.

Galéria

Friss hírek

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

A Attila arcai – Egy uralkodó, ezerötszáz év emlékezete bejegyzés először OKSZ-én jelent meg.

Nagy múzeumok újra a startmezőn – avagy mi lesz veled, Közgyűjteményi Központ? – Interjú dr. Zsigmond Gáborral

Kelemen Dániel — Thu, 11 Jun 2026 10:16:00 +0000

Dr. Bereczki Ibolya | 2026. 06. 11.

Nagy múzeumok újra a startmezőn – avagy mi lesz veled, Közgyűjteményi Központ?

Interjú dr. Zsigmond Gáborral, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnök-főigazgatójával

Sokat emlegetjük 2024. július elseje óta a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központot. Miként jött létre, és most hol tart?

A számokban ez azt jelenti, hogy ez egy 33 milliárd forintos éves költségvetésű intézmény, 1750 közgyűjteményi kolléga dolgozik itt, több mint 100 helyszínen, amelyek műtárgyraktárak, kiállítóhelyek, régészeti helyszínek, régészeti parkok, a nemzeti könyvtár, országos múzeumok. A 100 fölötti számú ingatlanból több mint 40 a nyitvatartó múzeum és kiállítóhely. A számok alapján ez egy hihetetlenül nagy organizáció, talán a Gyűjteményegyetem[1] óta nem volt akkora közgyűjteményi szervezet idehaza, mint ez, amit menedzselni kellett volna. És valljuk be, mi ezt valójában válságmenedzseljük 2025 novembere óta. Én kényszerből lettem elnök, nem erre pályáztam, hanem 2024-ben főigazgatónak. Csakhogy év közben létrejött a Központ, melyet nem előzték meg szakmai konszenzusok. Ezért is tartom fontosnak, hogy legalább a szétbontására úgy kerüljön sor, hogy ebből magunk, de akár a későbbi döntéshozók számára is a megfelelő tanulságokat a szakmai oldalról levonhassuk. Ha innen nézzük, akkor akinek itt kultúrpolitikai, hatalmi ambíciója volt, az valószínűleg mást látott ebben, mint mi a szakma oldaláról.

[1] Országos Magyar Gyűjteményegyetem, 1922-ben Klebelsberg Kunó (1875-1932) vallás- és közoktatásügyi miniszter hozta létre, 1932-tőt utóda Hóman Bálint volt, aki 1938-ban a gyűjteményegyetemet Magyar Nemzeti Múzeumnak nevezte át. Sóti Lajos 2022. https://mnm.hu/blog/2022-11-13/ezen-napon-szuletett-klebelsberg-kuno.

Dr. Zsigmond Gábor az Országos Közgyűjtemények Szövetsége elnökségi tagja, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, és egyben a MNM Közgyűjteményi Központ (MNMKK) elnöke. Két további múzeumszakmai szervezetünkben is dolgozik, az ICOM Magyarország elnökségi, a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület választmányi tagja.

A mostani feladatunk, hogy úgy bontsuk le, felelősséggel, hogy az 1750 itt dolgozó kolléga ebben ne sérüljön, a több mint negyven közgyűjtemény, ami ebben a rendszerben van – egy adószámmal, egy számlaszámmal –, az se károsodjon. Azokkal a kollégákkal, akikkel elvállaltuk ennek az átalakítását 2025 novemberében, ezt az első perctől fölvállaltuk, és a belső fórumokon világosan fogalmaztunk ebben, de a sajtó felé is. Novembertől egy vállalt dezintegrációt kezdtünk el, amivel megalapoztuk a teljes szétválását. Nemcsak a belső fórumokon, de éppen az OKSZ, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége valamennyi közgyűlésén beszéltünk erről, hogy ezt a rendszert értelmetlen fenntartani.

A Tudományegyetem valódi előkép volt, vagy csak valamire ráutalt az, aki kitalálta a Közgyűjteményi Központot?

Szerintem utólag utaltak csak rá. Az a furcsa, hogy nem tudjuk, miért hozták ezt létre, mi volt mögötte a gondolat. Én azt ambicionálom, ha már a válságkezelés a hálátlan szerepe jutott rám, akkor őszintén ki is kell beszéljük, mi volt ez, akármilyen szándékokkal hozták is létre. Főleg azt, hogy mennyire nem tudott valójában működőképes lenni.

Hogyan történik a működés jelenlegi biztosítása és a szétválás előkészítése?

November óta iszonyatosan nagy munkát tesz bele ebbe egy csapat. Számos intézményt ölel fel a Központ, ráadásul az ingatlanok, a kiállítóhelyek, a múzeumok és műtárgyraktárak java vidéken van. Egy ekkora szervezet korábbinál hatékonyabb működtetése mellett egyszerre kell megküzdenünk egy hálátlan hagyatékkal, mert egy szélsőséges centralizáció zajlott le, és novembertől ezt kezdtük el első körben feloldani, szétbontani azzal a szándékkal, hogy megalapozzuk a teljes szétválását, mert csak ennek van értelme, jó alternatívája nincsen. Nyilván végig lehet és kell gondolni, lehet ebben iterálni (lépésekben haladni), a fenntartóval is, mert ez egy fenntartói döntés, nem a mi intézményi hatáskörünk. Amit mi intézményi hatáskörben meg tudtunk tenni, az nyilván az, hogy a szélsőséges centralizáció után elkezdtük ennek a rendszernek a lebontását. De ennek a tanulságait ki kell mondani, és ezért is örülök annak, ha az ősszel az OKSZ visegrádi konferenciáján tudunk erről beszélni: számokkal, hitelesen, transzparensen végignézni a folyamatot.

Mostanra konszolidáltuk a költségvetést, a gazdálkodásunk feszes és fegyelmezett, a kiadási soraink rendben vannak, a bevételeink időarányosak. És mindeközben, hogy van egy hálátlan része, ami egy válságmenedzsment, azont túl a szakmai mutatóink is javulnak. Idén több kiállítást nyitottunk eddig, mint az egész tavalyi évben, több beszerzési eljárást folytattunk le, mint az egész tavalyi évben, és több jogi ügyet kezeltünk már most, pedig még az év felénél sem tartunk, tehát rengeteg a munka. Egyszerre kell kezelni azt a centralizált hagyatékot, ami itt van, másrészt egyszerre kell biztosítani ezek között a lehetetlen körülmények között az alapvető normális működést, ami önmagában nem könnyű. Harmadrészt elő kell készíteni a Központ megszűntetését és a kiválást, ami nagyon nagy felelősség. Gondoljunk csak bele, a leltározástól kezdve a bérgazdálkodásig, az összes funkcionális területnek a visszaépítéséig. Az, hogy ki mit vagyonkezel, a közbeszerzéseket, a beszerzési eljárásokat, a szerződéseket, mindent szét kell szálazni. Óriási vagyonelemekről, hatalmas számú szerződésről és eljárásról, bérkeretekről, informatikai rendszerekről beszélünk és még sorolhatnám sajnos hosszasan.

Milyen a helyzetkép a dezintegráció alatt és milyen lesz a szétválás után?

Nagyon nehéz szervezeti állapotban kellett átvenni a teljes intézményrendszert Azt sem szabad elfelejteni, hogy itt közben szakmai karrierutak törtek meg. Ezért is éreztem fontosnak 2025 végén azonnal többletjuttatást adni minden kollégának, 1750 embernek, akikkel együtt éltük át az integrációt és az azzal együtt érkezett – mondjuk úgy szokatlan – szervezeti kultúrát. De rögtön megszüntettük a felesleges központosított kommunikációt, leépítettük az elnöki kabinetet, nincs elnökhelyettes sem, a vidéki múzeumok visszakapták elvett jogköreiket, elindult a műszaki és üzemetetési feladatok visszatelepítése a központból a tagintézményekhez. És még nagyon sok ilyen feladat van hátra. Ezek a struktúra fokozatos lebontása mellett a költségvetés gyors stabilizálása miatt szükségesek voltak. Hatalmas szakmai felelősségünk van, ami azt jelenti, hogy egy hatalmas vargabetű után visszamegyünk a startmezőre, de attól még, például a Nemzeti Múzeumban az állandó kiállítás ugyanúgy régi marad. Csak pár évvel most megint elcsúszott, pedig mi ezt már elkezdtük. Mikor idejöttem, akkor egy hatvan fős munkacsoport kezdte el az állandó kiállítás felújítási terveit végiggondolni. Félek, hogy nem kapunk rá milliárdokat, de egy reális forgatókönyvben azért gondolkodtunk.

Ott van az Iparművészeti Múzeum felújítása, a Természettudományi Múzeumnak a rengeteg problémája, a költözésen túl is, valljuk be, az Országos Széchényi Könyvtárnak a Várban lévő ingatlanja, ami fölött ott függ Damoklész kardja, nem tudjuk, hány éve. Valójában itt minden intézménynek elég súlyos problémái vannak önmagában is. Ezeket az évtizedes problémákat a Közgyűjteményi Központ nyilván nem oldotta meg, és nem is tudná megoldani.

Reálisnak tekinthető a 2027. január elsejei szétválási dátum?

Szerintem igen, ehhez nyilván nagyon szoros együttműködésre van szükség a fenntartóval. Ha már beszélünk a Gyűjteményegyetemről, lássuk be: száz éve nem volt ekkora közgyűjteményi rendszer az országban. Ez egy válsággóc, és az, aki a válságot elszenvedi, az általában nagyon nehezen tudja kezelni. Vért izzadunk, hogy ez egyáltalán működjön, és hogy higgadtan le lehessen bontani, de valójában egy sor eszköz nem áll a mi rendelkezésünkre. Jogszabályt kell hozni, törvényt kell módosítani, és egy államháztartási gazdálkodásra van szükség, amely nem egy sor lesz a [költségvetésben]: MNM KK 33 milliárd forint, hanem ott több sornak kell lennie. De ehhez kell például parlamenti munka, ennek van egy logikája. Miniszter úr megtisztelt bennünket azzal, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban mondta el első miniszteri beszédét, amikor elfogadta meghívásunkat a Múzeumok Majálisra, ahol egyébként jelen volt a hazai és nemzetközi szakma (itt mondta el első nyilvános magyar nyelvű beszédét Medea Sógor Ekner, az ICOM globális főigazgatója) számos fontos szereplője, s világosan beszéltünk a Központról. Szerintem reális helyzetképet alkottunk, a szétbontást nyolc hónapban megalapoztuk, de sok munka van még előttünk.

Megint hadd hozzak egy példát: 2024 júliusától az intézmények vagyona az MNM KK vagyonkezelésbe került. Ezt most visszafelé végig kell vinni, költségvetési felosztás, bértömegelosztás, a KK nevében keletkezett kötelezettségvállalások, közbeszerzések, amelyek közösek voltak, azokat mind szét kell bontani. Karbantartási szerződések, ahol KK szinten lettek megkötve a műszaki üzemeltetésben erre a több mint száz ingatlanra. Ezeket mind szét kell szálazni. Érdemes ezt a tanulságot is eltenni: nem jött létre valójában egy olyan integráció, ami garantálta volna egy szerződéstárral egy transzparens működésnek a hátterét, ami most egyébként segítené, gyorsítaná a szétválást. Az a baj, hogy benne vagyunk egy olyan lehetetlen helyzetben, amiből csak rengeteg munkával tudunk kijönni. Ebben van is persze érdemi párbeszéd a fenntartóval, és úgy érzem, hogy látja is azt, hogy a kormányváltást megelőzően, novembertől milyen folyamatok mentén kezdtük megalapozni higgadtan a szétválást. Szimbolikus dologgal indult ez. Én elsősorban történész vagyok, kutatok is, 19 éve dolgozom múzeumban[1], de közgazdász diplomám is van. Év végén átvenni egy ilyen intézményt, az éves pénzügyi zárás előtt néhány héttel, az nem egészséges dolog. De azt, amit akkor gyorsan sikerült megtakarítani, abból az első dolgom az volt, hogy mind az 1750 dolgozó kapott 13. havi juttatás mellett karácsonyi „pulykapénzt”, egyszerűen azért, mert valójában ezt együtt szenvedtük el az összevonással járó emberi és szakmai nehézségeket.

[1] „Közvetlenül ezt megelőzően a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese voltam, ahol egyébként csodás terveket készítettünk az új Közlekedési Múzeumra az Északi Járműjavítóban, Kelenföld Indóházra, repülési múzeumra, s ott is volt egy szerintem elhibázott integráció 2009-ben, ami a hazai műszaki muzeológia leépülését és a magyar ipari örökségről való társadalmi gondolkodás súlyos kudarcait eredményezte.” – tette itt hozzá Zsigmond Gábor.

A szakmai munka az idei évben lényegesen jobb mutatókkal rendelkezik már most is, mint a 2025-ös évben. Mi az, ami a szakmai munkában előrelépést jelenthet a Magyar Nemzeti Múzeumban?

Most az a legnagyobb felelősségünk, hogy ne érjük be azzal, ha a szétválás megtörténik. Például a Nemzeti Múzeum kapcsán: az országos restaurátorképzés szörnyű állapotban van. Van egy általános bérfejlesztési kérdés, ez ugyancsak nem a KK függvénye, hanem régóta és a teljes ágazaton belül fennálló probléma. Egyszerűen ellehetetleníti a jövőképet, az utánpótlást a múzeumi munkában, de ma már minden szakterületen kritikus a helyzet a régészettől a restauráláson, a gyűjteménykezelésen át egészen a napi karbantartók, informatikai szakemberek felvételéig. Nekünk itt a Magyar Nemzeti Múzeumban még itt van a Pázmány Campus, vagy a Pollack Garázs problémája, ami elkerült tőlünk a KK időszakában. Itt az állandó kiállításunk, amely megújításra szorul már hosszabb ideje. Súlyos gépészeti, karbantartási gondok, a nyílászárók, vagy a díszterem felújítása, s végre egy múzeumpedagógiai terem kialakítása mind megoldandó feladat.

Másfél éve elkezdtünk egy munkát, amit nyilván megtört az integráció, és mindeközben mostanra megkaptuk a nyakunkba ennek a teljes válságkezelését. De valójában egy 60 fős stábbal nekiálltunk annak, hogy legalább az állandó kiállításnak egy alapszintű, a karbantartásnál több, de a teljes felújításnál kisebb léptékű frissítését, ha úgy tetszik, élettartam hosszabbítását megcsináljuk. Ami mégiscsak arról szól, hogy a feliratokat kicserélni, a látogatóirányítást és tájékoztatási rendszert korszerűsíteni kell, pihenőpontokat és múzeumpedagógiai elemeket elhelyezni benne, minél több ember számára hozzáférhető kiállítási élményt biztosítani… Valójában ezek is többszáz millió forintos nagyságrendű költségek, de egy teljes állandó kiállítás egy ekkora műemlék épületben sok milliárd forintba kerül. Józanok igyekszünk ebben lenni, hogy mi az, ami reális, és mi az, ami nem, de a probléma nyilván adott, például az állandó kiállítás teljes gépészeti rendszere elavult. Csak hát azt is tudjuk, hogy ha ennek felújítása nem valószínű, hogy megkezdhető, és akkor legalább a frissítést el kell tudni végezni. Ez az állandó kiállítás idős, koros, de nagyon sok hasonló korú kiállítást azért látunk Európában, viszont elengedhetetlen, hogy a Magyarország történelmét bemutató nagy kiállítás esetében elvégezzük az említett feladatokat, legalább látványában, működtetésében, a látogatók megszólításában megvalósítsunk néhány jól látható korszerűsítést. Nyilván, nem akarjuk lecserélni Petőfi kokárdáját benne, vagy Lisztnek a zongoráját, valójában ez egy kvalitásos, csodálatos kiállítás továbbra is, de a jövőt ezen túl is terveznünk kell.

Friss hírek

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

A Nagy múzeumok újra a startmezőn – avagy mi lesz veled, Közgyűjteményi Központ? – Interjú dr. Zsigmond Gáborral bejegyzés először OKSZ-én jelent meg.

Merre tovább magyar múzeumok? Jön a múzeumreform?

Kelemen Dániel — Fri, 29 May 2026 07:28:22 +0000

Kelemen Dániel | 2026. 05. 29.

Merre tovább magyar múzeumok? Jön a múzeumreform?

A hazai múzeumi szféra legégetőbb problémáiról, a finanszírozási nehézségekről és a várható kultúrpolitikai változásokról beszélgettek szakértők az M5 Ez itt a kérdés című műsorában. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői – Bereczki Ibolya (Pulszky Társaság), Csapláros Andrea (Savaria Múzeum), Török Róbert (Országos Közgyűjtemények Szövetsége elnöke, Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum) és L. Simon László (író, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója) – egyetértettek abban, hogy a magyar múzeumügynek átfogó, ciklusokon átívelő nemzeti stratégiára és sürgős strukturális reformokra van szüksége.

Diplomások a periférián. Kritikus bérhelyzet és elvándorlás

A beszélgetés legfeszültebb pontja egyértelműen a múzeumi dolgozók anyagi megbecsülése volt. Bereczki Ibolya a Pulszky Társaság friss felmérésére hivatkozva rámutatott: az elmúlt másfél évtizedben olyan szinten nyílt ki az olló az értelmiségi pályákon, hogy a múzeumi dolgozók bére mára drasztikusan lemaradt a pedagógusok vagy éppen az egészségügyi szakdolgozók mögött.

A helyzetet tovább fokozza, hogy miközben a múzeumokban az elmúlt tizenöt évben elképesztő módszertani és digitális innováció zajlott le, a munkafeltételek és a fizetések ezt egyáltalán nem követték. Csapláros Andrea, a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója megerősítette: a nyugati határszélen a fluktuáció óriási. Sokan csak a szakma iránti tiszta szerelemből maradnak a pályán, de a fiatal generációt ilyen feltételekkel szinte lehetetlen megtartani – pláne úgy, hogy az egyetemi képzésből kikerülve még évekig kell őket a gyakorlati múzeumi munkára tanítani.

[Ez itt a kérdés – M5 műsora]
© https://www.mediaklikk.hu/m5/ 2026

Modern tárlatok omladozó falak között. Finanszírozási anomáliák: nem kötelező feladat a múzeumfenntartás

A bérkérdés mellett az infrastruktúra hiányosságai is fojtogatják az intézményeket. Török Róbert rávilágított egy régóta szőnyeg alá söpört problémára: a raktárhiányra. Bár a gyűjtemények az elmúlt években látványosan gyarapodtak, a műtárgyak szakszerű és biztonságos tárolására egyszerűen nincs elegendő és megfelelő minőségű hely.

A helyzetet bonyolítja, hogy a vidéki és megyei múzeumok többsége régi műemléképületekben működik. Ezek fenntartása, fűtése és állagmegóvása csillagászati összegeket emészt fel, amit a fenntartó önkormányzatok gyakran képtelenek kigazdálkodni. Ráadásul a jelenlegi jogszabályok szerint – a könyvtárakkal ellentétben – a múzeumok fenntartása a városok számára nem kötelező, hanem önként vállalt feladat. Ez pedig teljesen egyenetlen gyakorlatot szül: míg egyes megyei jogú városok erejükön felül támogatják a kultúrát, mások egyetlen forint pluszt sem tesznek hozzá az állami normatívához.

– fogalmazott kendőzetlen őszinteséggel L. Simon László.

„Vannak önkormányzatok, amelyek szabályosan magukra hagyják a múzeumokat, és azt mondják: oldd meg az állami támogatásból és a saját bevételeidből”

Sári Zsolt a tűzvonalban: Óriási lehetőség és politikai kockázat?

A műsorban komoly visszhangot kapott a kultúrpolitikai változás: Sári Zsolt, az ICOM Magyarország elnökének kulturális államtitkári kinevezése. A szakértők szerint óriási lehetőség, hogy végre egy tősgyökeres szakmabeli, több, mint két évtizedes múzeumi múlttal rendelkező vezető kerül a tárca élére, és az is üdvözlendő, hogy a muzeológia és az örökségvédelem (a régészettel együtt) újra egy kézbe kerül.

Simon László ugyanakkor óvatosságra intett. Úgy vélte, a tiszta szakmai elvárások és a kőkemény politikai-gazdasági realitások ütközése komoly belső töréseket hozhat az új államtitkár számára is. Szerinte a szakmának is szembe kell néznie a saját felelősségével, és az az arisztokratikus megközelítés, miszerint „a politika csak adjon pénzt, de semmibe ne szóljon bele”, a modern világban működésképtelen. A látogatószámok és a bevételek növelése igenis valós elvárás a fenntartók részéről.

Merre van kiút? Osztrák minta és a kulturális TAO. Alternatív javaslatok a jövőre nézve

A beszélgetés zárásaként a résztvevők alternatív gazdasági megoldásokat is felvázoltak:

Gazdasági társasági forma: Osztrák mintára (amire itthon Gyula városa már pozitív példa) a múzeumokat érdemes lenne rugalmasabb vállalkozási formába terelni. Ez jogilag garantálná, hogy a múzeumok saját bevételeit ne vonhassa el a fenntartó, így az intézmények érdekeltté válnának a profit termelésében.
A kulturális TAO kiterjesztése: A szakma egyöntetűen támogatná a kulturális TAO-rendszer esetleges visszavezetését, de azzal a feltétellel, hogy a milliárdos céges támogatásokból ezúttal ne csak a színházak, hanem a közgyűjtemények és a kutatómunkát végző múzeumok is részesülhessenek.

A tanulság egyértelmű: a magyar múzeumok tele vannak kreatív energiával és tenni akarással, de stabil állami háttérország és egy politikai ciklusokon átívelő, világos nemzeti stratégia nélkül a rendszer hosszú távon fenntarthatatlan.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.

Friss hírek

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

A Merre tovább magyar múzeumok? Jön a múzeumreform? bejegyzés először OKSZ-én jelent meg.

A magyar múzeumügyért – bérek, struktúra és az NKA ügye

Kelemen Dániel — Tue, 05 May 2026 08:05:42 +0000

Dr. Bereczki Ibolya | 2026.05.03.

A magyar múzeumügyért – bérek, struktúra és az NKA ügye

A magyar múzeumügy helyzete mára egyszerre vált strukturális és működési válság kérdésévé. A Pulszky Társaság javaslatcsomagja a bérrendezéstől a szakmai szabályozás megújításáig kínál megoldásokat, miközben egyértelműen állást foglal a Nemzeti Kulturális Alap működésével kapcsolatos, a szakmai bizalmat megrendítő fejlemények ügyében is.

Az 1990-ben megalakult, és napjainkban közel 1600 egyéni tagot tömörítő Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület hosszú ideje dolgozik a múzeumok fejlesztése, helyzetének javítása, a 800 muzeális intézményben dolgozó 8042 múzeumi munkatárs érdekei képviseletében.

Az előzményekről

Szervezetünk markáns véleményt alakított ki 2020-ban a közalkalmazotti jogállás megváltoztatása ügyében, részleges eredményekkel járva, bár a törvényszövegbe nem épültek be a javaslataink. Az azóta eltelt években világossá vált, hogy a Munka törvénykönyve hatálya alá kerülés sajnálatos módon nem járt a teljesítmény értékelésén alapuló, érdemi bérnövekedéssel.

A múzeumi dolgozók bérhelyzetének 2020–2026 közötti változásait a Pulszky Társaság égisze alatt zajló két országos kutatás dokumentálta. 2020–2021-ben a közalkalmazotti státuszváltást követően a 40 év alatti múzeumi dolgozók körében zajlott az első felmérés.

2024-ben szintén országos léptékben zajlott a bérelégedettségi kutatás, amelynek kérdőívére több mint 1000 válasz érkezett, az értékelés itt olvasható.

Szervezetünk partnerként vett részt a MúzeumokMa 2020 kutatásban, amely több területen foglalkozott a múzeumi szakemberek pályán maradásának kérdésével, bérhelyzetével, elhivatottságával, a motiváció, elkötelezettség meglétével vagy éppen hiányával és ennek következményeivel.

A közelmúltról és a jelenről

Legutóbb 2025 őszén tekintette át és tette közzé szervezetünk elnökségea magyar múzeumügy legfontosabb, rövid- és középtávon kezelendő problémáit Múzeumaink jövőjéért címmel.

A dokumentumban szóltunk az elmúlt bő fél évtized legfontosabb múzeumi történéseiről: 2020 óta lezajlott a múzeumi dolgozók státuszváltása, 2019-ben jogszabály született a kultúrstratégiai intézmények kategóriájáról, a Nemzeti Kulturális Tanácsról. Egyes országos múzeumokban és vidéki múzeumi helyszíneken is nemzetközi léptékű fejlesztések történtek, miközben az egész ágazatban erőteljes intézményi centralizáció zajlott le, sok-sok kérdőjellel és negatív következményekkel. A méltatlanul alacsony bérek következtében jelentősen nőtt a fluktuáció, amely a szakmai munkát rendkívül hátrányosan érintette. A fenti problémák csak a jéghegy csúcsát jelentették, hiszen 2025 végére láthatóvá vált, ahogyan azt az állásfoglalásban is megfogalmaztuk: gyakorlatilag a teljes múzeumi szféra strukturális nehézségekkel küzd, számos intézménynél válságjelenségek mutatkoznak.

A folyamatnak volt nem elhanyagolható pozitív hozadéka is, a múzeumi intézmények jelentős részében kifejezetten erősödött a szolidaritás, meghatározó céllá vált a klasszikus múzeumi feladatokon túl a társadalmi felelősségvállalás, a közösségek bevonása, a köznevelés támogatása, a digitális tartalmak bővítése, a speciális igényű látogatók fogadása és a minőségi hozzáférés biztosítása. Mindez összhangban volt az ICOM 2022-ben elfogadott új múzeumi definíciójában megfogalmazott alapelvekkel is.

2026 februárjában elkészítettük javaslatcsomagunkat, amely öt témakörben, komplex módon foglalta össze a terület megoldandó ügyeit. A dokumentumot a Pulszky Társaság elnökének felkérésére öt munkacsoport készítette 2026. január 26. és február 25.között. A munkába bevontuk az ICOM Magyarországot, az Országos Közgyűjtemények Szövetségét és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségét is, állásfoglalásunk a szakmai szervezetek közötti teljes konszenzussal született meg.

A szakanyag tematikája a következő volt:

A múzeumi dolgozók bérhelyzetének javítása

A múzeumi karriermodell és teljesítményértékelés bevezetése

A múzeumi munkatársak képzési, továbbképzési lehetőségei, a motiváció növelése, a pályán maradás elősegítése – ami a bérfejlesztésen túlmutat

A múzeumi stratégia szükségessége, megvalósításának előkészítése

Javaslatok a múzeumi jogszabályok felülvizsgálatára, módosítására.

Kiemeltük a dokumentumban, és most is megerősítjük, hogy a megvalósításhoz szükséges anyagi források biztosítása következetes és tartós állami feladatvállalást igényel, amelynek elvi kiindulópontja és alapja az, hogy a múzeumok által kezelt nemzeti örökség elemei túlnyomórészben állami tulajdonban vannak, így azok fenntartásához, szakszerű működtetéséhez és fejlesztéséhez elengedhetetlen a központi szándék és kötelezettségvállalás. A teljes dokumentum itt olvasható.

Állásfoglalás – 2026. május 2-án

A 2026. februári javaslatcsomagunk ma is időszerű, készek vagyunk egyeztetésre és a konkrét lépések előkészítésében, bevezetésében való részvételre a létrejövő, ismét önálló kulturális minisztériummal együttműködve. Reméljük, hogy kezdeményezésünk eredményes lesz és a kiemelt öt területen túl számos további kérdésben is érdemi megoldási javaslatok és cselekvési tervek születnek a közeljövőben.

Kiemelt fontosságúnak tartjuk ágazati szinten a múzeumi stratégia megalkotását.

Elengedhetetlen az elavult múzeumi jogszabályok, közöttük a Kulturális törvény (1997. évi CXL.) 21. századi viszonyokhoz igazodó megújítása. A jogszabályok módosításához alapvető fontosságúa múzeumi szakma érdemi bevonása.

A Pulszky Társaság kiemelten fontosnak tekinti a magyar múzeumi szakmát legjobban sújtó, elmaradt bérrendezések mielőbbi megnyugtató kezelését. Szükséges az azonnali, legalább 30%-os béremelés után inflációkövető és a teljesítményértékelést is tartalmazó bérek biztosítása, döntő mértékben állami forrásból.

Kiemelten fontosnak tartjuk a bérrendezésen túl a múzeumi karriermodell kialakítását, a szakmai továbbképzések biztosítását, és a többi, a múzeumi pályán maradást motiváló intézkedések meghozatalát.

Elvárjuk a múzeumok indokolatlan és megfelelő szakmai előkészítés nélkül történt összevonásának megszüntetését.

Javasoljuk a budapesti országos múzeumok más helyre, indokolatlanul magas költségekkel megvalósuló, a gyűjtemények és a bennük dolgozó munkatársak számára nagy hátránnyal járó költöztetésének leállítását.

A vidéki múzeumok esetében szükséges újragondolni és bővíteni a fenntartáshoz és szakszerű működtetéshez szükséges állami források jelentősebb mértékben történő biztosítását.

A múzeumi terület fejlesztésére elérhető hazai források mielőbbi újragondolása indokolt. Célszerű a korábbi Alfa, majd Kubinyi Ágoston Program tapasztalatain alapuló, a múzeumi állandó kiállítások megújítását célzó középtávú program létrehozása, amely kisebb és közepes léptékű infrastrukturális fejlesztéseket is lehetővé tesz.

Állami forrás biztosítása szükséges minden műemléképületben működő muzeális intézmény állagának megóvására és rekonstrukciójára, a műemléki feltételekhez igazodó fenntartási és működtetési tervek elkészítése a megújuló műemlékvédelemmel együttműködve.

A múzeumi szférában is induljanak el fejlesztési programok az előző évtized – köznevelési, turisztikai, közösségfejlesztési területeire érkezett – európai uniós források pozitív példája nyomán.

A múzeumokban dolgozók és intézményeik tudományos kutatásban történő szerepvállalása és ennek értékelése kerüljön összhangba az adott tudományterületeken tevékenykedő kutatóintézeti munkatársakéval, elismerve a speciálisan múzeumi területen elért eredményeiket.

A Nemzeti Kulturális Alap esetében elengedhetetlen a visszatérés azátlátható, nyilvános jogszabályi és a szakmai függetlenséget biztosító keretekhez. A múzeumi szakmát és a teljes kulturális szférát mélységesen felháborító, az NKA szabályos működési rendjét semmibe vevő pénzosztó eljárás nem maradhat következmények nélkül. A felelősség feltárásán, megállapításán, a jogi, pénzügyi és szakmai következmények levonásán túl a kollégiumi struktúra ismételt újragondolása, a kollégiumi tagság megújítása, az NKA Bizottság jogkörének és felelősségének megerősítése szükséges. Fontos, hogy a szakmai szervezetek delegálási joga szélesebbé váljon, a miniszteri jogkör és a Magyar Művészeti Akadémia hatásköre szűküljön. Arányosabb elosztásra kell törekedni az NKA által támogatott szakterületeken, ezen belül a múzeumi és a többi közgyűjteményi terület forrásainak bővülniük kell. Az év közben keletkezett többletforrások és a maradványok visszaosztása legyen átlátható, és a kollégiumok számára teremtsen a jelenleginél jelentősen bővebb támogatási lehetőségeket.

Összefogásban az erő?

Kiemelten fontosnak tartjuk a kultúráért felelős minisztérium kezdeményező szerepének fontosságát elismerve a múzeumszakmai szervezetekkel történő rendszeres és érdemi párbeszédet.

Mindezeken túl elengedhetetlen maguknak a múzeumszakmai szervezeteknek is a közös, konszenzuson alapuló fellépése, amelyre az elmúlt időszak pozitív és negatív példái egyaránt felhívták a figyelmet.

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület vezetése eddig is bizonyította, és most is megerősíti, hogy elkötelezett a párbeszéd és az együttműködés iránt, mert meggyőződésünk, hogy csak közös erőfeszítéssel szolgálhatjuk a szakma és a közönségünk javát.

Dr. Bereczki Ibolya

elnök

Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület

Budapest, 2026. május 3.

Friss hírek

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

A A magyar múzeumügyért – bérek, struktúra és az NKA ügye bejegyzés először OKSZ-én jelent meg.

Az együttműködés ereje a közgyűjteményi szféra szolgálatában – Interjú Dr. Török Róberttel

Kelemen Dániel — Tue, 14 Apr 2026 20:35:53 +0000

Vidra Bernadett | 2026. 03. 30.

Az együttműködés ereje a közgyűjteményi szféra szolgálatában – Interjú Dr. Török Róberttel

Az Országos Közgyűjtemények Szövetsége meghatározó szerepet tölt be a hazai múzeumi és közgyűjteményi szféra szakmai együttműködésének erősítésében. Az elnöki tisztség betöltése nemcsak megtiszteltetés, hanem jelentős felelősség is, különösen egy olyan időszakban, amikor a kulturális intézményrendszer számos kihívással és változással szembesül. A 2026-os évben új vezető került a szervezet élére, aki eddigi szakmai tapasztalataira építve kívánja elősegíteni a közös gondolkodást és a hatékony együttműködést. Az alábbi interjúban az elnököt kérdeztük terveiről, célkitűzéseiről és a szövetség jövőjéről.

Az OKSZ elnöki pozícióját a 2026-os évben Ön tölti be. Milyen érzés egy ilyen értékteremtő szervezet élén állni?

Megtiszteltetésnek érzem, hiszen egy szakmúzeum – , a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum – vezetője még soha nem állt egy ilyen szervezet élén. Hivatalosan 2024 végén kerültem be az OKSZ elnökségébe, de előtte is aktív tagként segítettem a szövetség munkáját. Külön öröm számomra, hogy a szakma jeles képviselői is örömmel fogadtak ebben a pozícióban. Azt gondolom, hogy az OKSZ egy szövetség, így a minket érintő problémákat nekünk – a szervezet 18 tagjának – közösen kell megoldanunk, és én ezt az együttműködést szeretném elősegíteni elnökségem egy éve alatt.

Milyen célkitűzései vannak az OKSZ keretein belül erre az évre?

Idén sok változás elé néz a szakma, és ezzel együtt a szövetségünk is. Az OKSZ feladata a szakmai együttműködés lehetőségének biztosítása. Ennek elősegítése érdekében áprilisban ismét megrendezzük a szokásos mátrafüredi ülésünket, ahol lehetőség lesz közös döntéseket hozni. Az Országos Múzeumigazgatói Konferencia is az OKSZ szervezésében valósul meg, ahol az idei témák a környezettudatos zöld múzeumok és a mesterséges intelligencia lesznek. Ezen kívül a szakmai projektekben is igyekszünk jelen lenni és kollégákat delegálni például Az Év Múzeuma Díj, Az Év Kiállítása Díj vagy éppen a Múzeumpedagógiai Nívódíj bizottságaiba, amelyeknél az OKSZ különdíjjal jutalmazza az érintett intézmények projektjeit. Ezekkel mind szeretnénk erősíteni a múzeumszakmát szakértői munkánkkal, valamint részvételünkkel.

Ami az OKSZ szervezetét illeti, minden problémával igyekszünk foglalkozni és megoldási javaslatokat találni, de az az igazság, hogy ezek nagy része túlnő a mi hatáskörünkön. Itt a fenntartók felelőssége nagy. Az egyéb okból bekövetkező anyagi források hiánya miatt az infrastrukturális fejlesztések elmaradnak, vagy időben későbbre tolódnak. Említhetem a bérhelyzetet is, ami szintén problémás terület, ugyanakkor jelen van a kicsi és a nagy múzeumoknál egyaránt. Ezzel együtt pedig az Országos Közgyűjtemények Szövetsége nagyon régóta próbál stratégiát létrehozni. Örömömre szolgál, hogy most legalább létrejött egy részstratégia, hogy hogyan kellene továbblépni, mert valójában a múzeumi vagy kulturális stratégiát, a fenntartónak kell ene megalkotnia, nem nekünk. Az OKSZ csak szakmailag tud alátámasztást, megerősítést és együttműködést biztosítani. Bármi történhet a kulturális vagy múzeumi területen, mi összeülünk, tanácskozunk és jó esetben tudunk segíteni akár a jogi szereplőknek, akár a politikumnak, hogy hogyan vigyük közösen tovább a magyar kultúrát. Hangsúlyozom, hogy itt nem csak a múzeumokról beszélünk, hiszen az Országos Közgyűjtemények Szövetségébe, a Magyar Nemzeti Levéltár is beletartozik, illetve az Országos Széchényi Könyvtár is, tehát a szó szoros értelmében közgyűjteményekről beszélünk, ami jelentős kultúrkincs Magyarországon, és ennek megóvása, megőrzése az, ami a legváltozatosabb feladatunk.

Vannak olyan intézmény közötti együttműködések, amelyekre lehetőség nyílik az Ön által vezetett Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és az OKSZ között?

Mindenképpen lesz erre lehetőség. A Közgyűjteményi Központ révén az OKSZ hét tagja között alapvetően megerősödött az együttműködés. Szerencsére a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum kapcsolati rendszere az utóbbi időben bővült és a szakmában tudják, hogy a mi intézményünkre lehet számítani, és szeretnénk is részt venni különböző profilú projektekben, amennyire lehetőségeink engedik.

Ön hogyan látja az OKSZ jövőjét? Mi az, amiről szeretné, hogyha elnöksége emlékezetes maradna, ha később visszatekint az OKSZ-ra, mint szakmai szervezetre?

Nem szeretnék különleges és extravagáns dolgokat véghezvinni, én a jelenben szoktam élni. Azt gondolom, ha az Országos Közgyűjtemények Szövetsége erős tud maradni, és a tagokkal együtt tudunk javaslatokat kidolgozni, és ehhez a finanszírozási oldal is megvan, akkor az OKSZ-nak véleményem szerint a jövőjét az jelenti, hogy ezt működtetjük. Azt látom a legfontosabbnak, hogy az a tevékenység, ami a jelenben megvan, az meg is maradjon, és ha lesznek nagyobb projektek – mint a Magyar Géniusz Program vagy a Petőfi 200 volt –, amelyekben az OKSZ is aktívan részt tud venni, és iránymutató dolgokat visz véghez, akkor az fontos és nagyon jó. Azt gondolom, hogy az a feladat, amit most ellát, hogy ernyőszervezetként összefogja az országos intézményeket, elengedhetetlen és hiánypótló feladat. Ezen felül ha tudunk egymásnak segíteni, akárcsak párbeszéddel, akkor ezt természetesen mindenképpen meg kell tennünk. Azt látom, hogy az együttműködés, a szakmai párbeszéd, a kommunikációs és a társszakmai szervezetekkel való közös ügyek megbeszélése jelenleg a legfontosabb az OKSZ életében. Nem kell megváltanunk a világot, de reagálnunk és reflektálnunk kell a valóságra. Feladatunk a kultúrkincs őrzése, örökségvédelem, interpretáció, tudásátadás, tudományos munka.

Milyen együttműködésre lát lehetőséget az OKSZ és a múzeumszakmai szervezetek között?

Azt látom, hogy nagyon sok azonosság van a szakmai szervezetek között, és sok az átfedés a szakemberek között is. Például van, aki itt is van és ott is van, tehát alapból azt gondolom, hogy nagyon sok olyan együttműködés van, ami közös lehet. Hogy ez pontosan milyen lesz, azt gondolom, hogy mindig a társszakmai szervezeteken is múlik. Az utóbbi időben szembetűnő volt a vidék és nagy múzeumok ellentéte, de közben azt is látjuk, hogy a problémák nagyjából ugyanazok. Sokszor volt közös dologra való együttműködés kezdeményezése, ami valamikor bejött, lásd, erre jó példa a most megvalósult közös stratégiaalkotás a Pulszky Társaság kezdeményezésére, amelyben most minden tag aktívan részt vett, én magam a téma egyik munkacsoportját vezettem.

Összefoglalva azt gondolom, hogy az a lényeg, hogy legyen tér az egyeztetésre, és meghallgassuk egymást. Nem kell minden tagnak mindig egyetérteni mindenben, nem is fogunk tudni, de fontos, hogy legyen párbeszéd közöttünk.

A 2025/26-os évet az Országgyűlés a Magyar Tudomány Évének nyilvánította. Történészként, főigazgatóként hogyan látja a tudomány és kultúra kapcsolatát? Milyen összekapcsolódásokra ad lehetőséget a magyar köz- és kulturális életben a jubileumi év?

Alapvetően azt láttam, hogy nagyon sok kiállítás született a témához kapcsolódóan. A Magyar Tudományos Akadémia is nagyon sok olyan dolgot közvetített vagy készített, ami felhívta erre a figyelmet. Azt is látom, hogy a korábbi évek múzeumigazgatói konferenciáin is a tudomány és a múzeum kapcsolata volt a kiemelttéma. Ennek kapcsán egyértelműen kiderült, hogy el kell oszlatni azt a tévhitet, hogy egy múzeum nem tudományos intézmény. Ami nekünk mindig veszélyes, azok az áltudományok, és a mesterséges intelligenciával való áttekinthetetlen és ellenőrizhetetlen kapcsolat, azzal együtt, hogy szakszerűen használni kell a mesterséges intelligenciát. Én magam is, mint múzeumvezető tapasztalom, hogy bár vannak mindenféle szakok az egyetemeken, nekünk nem feltétlenül az kell, amit ott tanítanak. Ha idejön egy történész, akkor lehet, hogy megtanulta, hogy Egyiptomban milyen uralkodók voltak, de ránéz egy tárgyra de kevés tudása van azzal kapcsolatban, hogy az mikori és mire szolgált. Úgyhogy a tudományosság egy alapvetés, és ennek érvényesülésében sajnos, csökkenő tendenciát látok. Azt tudom mondani, hogy a tudományos területen dolgozókat be kell engedni a múzeumokba. Ezzel együtt viszont azt is látom, hogy egyre kevesebb ideje jut a muzeológusoknak a tudományos munkára, a nagyfokú adminisztráció miatt, pedig alapvető, hogy ők tudományos munkát végezzenek.

Említette már a Visegrádon évente megtartott Országos Múzeumigazgatói Konferenciát, hogyan látja, melyek az idei évben középpontba kerülő témák?

Az idei konferencia témája a zöld múzeumok és a mesterséges intelligencia köré fog szerveződni. Én kifejezetten szeretem, nagyon pártolom és pártfogolom az ötperces villámbemutatókat, amikor sok innovatív pozitív projektet, kiállítást, múzeumfejlesztést, stratégiát ismerhetünk meg, amelyekről korábban nem hallottunk. Nem szabad elfelejteni, hogy egy ilyen rendezvényen összejön az ország összes múzeumi vezetője, közgyűjteményi tagjaink is jelen vannak, és nemcsak a szakmai programokon, hanem a folyosói beszélgetéseken is folyik ilyenkor az eszmecsere. Alapvetően ez a konferencia egy remek szakmai rendezvény, amely jó hangulatban telik, és nagyon sok olyan témát, közös megbeszélést hoz elő, amelyek előremutatóak, és együttműködések jönnek létre belőlük. A múzeum önmagában is egy közösségi tér. Közösen csinálunk kiállítást, közösen kutatunk, közösségeket vonzunk be, közösségeknek csináljuk a projekteket. A zöld múzeummal és környezeti hatások témakörével elengedhetetlen, hogy foglalkozzunk, a mesterséges intelligencia hatása pedig szintén megkerülhetetlen kérdéssé vált mai modern világunkban. Ha a tudomány világát nézzük, sok egyetem már meghozta a saját szabályzatát és nagyon sok pozitív előnye is van a mesterséges intelligenciának, mint ahogy lehet nagyon sok negatív is, amelyekkel kapcsolatban előbb vagy utóbb állást kell foglalnunk.

Friss hírek

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

A Az együttműködés ereje a közgyűjteményi szféra szolgálatában – Interjú Dr. Török Róberttel bejegyzés először OKSZ-én jelent meg.

A magyar kultúra napja – Január 22-én irány a múzeum!

Kelemen Dániel — Wed, 21 Jan 2026 09:22:42 +0000

Kelemen Dániel | 2026. 01. 20.

A magyar kultúra napja – Január 22-én irány a múzeum!

A magyar kultúra napja minden évben különleges alkalmat teremt arra, hogy közelebb kerüljünk közös értékeinkhez. 2026. január 22-én országszerte több mint 90 múzeum és közgyűjtemény várja ingyenesen az érdeklődőket – minden korosztály számára. Az ünnepi napon nemcsak a kiállítások kapnak főszerepet: több intézmény különleges programokkal, tematikus tárlatvezetésekkel, raktársétákkal és élményszerű bemutatókkal készül. Legyen szó történelemről, képzőművészetről, néprajzról, irodalomról vagy zenéről, az érdeklődők gazdag és változatos kínálatból válogathatnak.

A kezdeményezést a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület, az Országos Közgyűjtemények Szövetsége, az ICOM Magyarország és a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége egyaránt üdvözli. Az országos összefogáshoz számos fővárosi és vidéki intézmény csatlakozott, a résztvevők köre pedig folyamatosan bővül.

Budapesten és az országos intézményekben az állandó kiállítások mellett kifejezetten erre az alkalomra szervezett programok is várják a látogatókat.

Vidéken szinte az egész ország bekapcsolódik az ünnepbe: vármegyei és városi múzeumok, kastélyok, emlékhelyek, tematikus gyűjtemények és skanzenek csatlakoznak a kezdeményezéshez. Több helyszínen már a január 22-ét megelőző vagy követő napokon is ingyenes a belépés.

A kultúra mindenkié.
Az ingyenes múzeumlátogatás kiváló lehetőséget kínál arra, hogy az érdeklődők új helyszíneket fedezzenek fel, visszatérjenek kedvelt intézményeikbe, vagy első alkalommal tapasztalják meg a múzeumlátogatás élményét.

Múzeumok figyelmébe
Az ingyenes nyitvatartást vállaló intézmények 2026. január 21-én délig csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, a szükséges információk és egy illusztrációs fotó megküldésével.

Találkozzunk január 22-én a múzeumokban – ünnepeljük együtt a magyar kultúrát!

Friss hírek

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

A A magyar kultúra napja – Január 22-én irány a múzeum! bejegyzés először OKSZ-én jelent meg.

Új elnök az Országos Közgyűjtemények Szövetsége élén!

Kelemen Dániel — Fri, 16 Jan 2026 17:39:19 +0000

Vidra Bernadett | 2026. január 16.

Új elnök az Országos Közgyűjtemények Szövetsége élén!

A nemzeti közgyűjteményeket átfogó Országos Közgyűjtemények Szövetsége (OKSZ) 2025. december 4-én tartotta évzáró elnökségi ülését Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Az elnökség saját soraiból egy éves időtartamra dr. Török Róbert történész-muzeológust, a MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum főigazgatóját bízta meg az elnöki feladatok ellátásával.

A képviselőváltozás bírósági bejegyzése 2026. január 14-én történt meg.

Az Országos Közgyűjtemények Szövetsége 2005. január 19-én jött létre Szentendrén, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Tagja a Magyarországon működő 13 országos múzeum (Budapesti Történeti Múzeum, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, MNMKK Iparművészeti Múzeum, MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum, MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum, MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum, MNMKK Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár, Néprajzi Múzeum, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria), a Magyar Nemzeti Levéltár, az MNMKK Országosd Széchényi Könyvtár, valamint országos szakmúzeumként az MNMKK Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. Az intézményi tagok képviselői a mindenkori főigazgatók, igazgatók.

A szövetség (rövidített nevén OKSZ) alapvető céljai:

a nemzeti kulturális örökség megőrzését szolgáló magyar közgyűjtemények társadalmi elismerésének emelése,
a múzeumi, könyvtári és levéltári tevékenység elősegítése, minőségének és hitelének megőrzése, valamint
a közgyűjteményekben dolgozó szakemberek tevékenységének támogatása.

Az Országos Közgyűjtemények Szövetsége

elősegíti a nemzeti közgyűjtemények feladatainak megvalósítását, ennek érdekében közreműködik a szakmai koncepciók kidolgozásában,
folyamatosan kapcsolatot tart a fenntartókkal, és együttműködik minden olyan szervezettel, amely a magyar közgyűjtemények érdekében tevékenykedik,
védi és képviseli az országos közgyűjteményekben dolgozók szakmai érdekeit, támogatja a dolgozók szakmai, erkölcsi és anyagi elismerését,
kapcsolatot létesít bel- és külföldi szakmai intézményekkel, szervezetekkel és társaságokkal, részt vesz a szakmai tapasztalatcserék és tudományos rendezvények szervezésében,
támogatja a szakminisztériumot a nemzeti örökség megóvásában és annak közkinccsé tételében.

A szervezet honlapja: www.oksz.eu.com

További információ:

Dr. Bereczki Ibolya

ügyvezető titkár

Országos Közgyűjtemények Szövetsége

+36 30 655 25 32

Kiemelt Archívum - OKSZ

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

Múzeumi jövőképek – amikor nemcsak a struktúrát, hanem a múzeum fogalmát is újra kell gondolni

Gondolatok az Országos Múzeumigazgatói Konferencia kapcsán

Friss hírek

SAJTÓKÖZLEMÉNY – A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

2026. SZEPTEMBER 29-30. VISEGRÁD, SILVANUS HOTEL

SAJTÓKÖZLEMÉNY - A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA

ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA 2026. SZEPTEMBER 29-30. VISEGRÁD, SILVANUS HOTEL

Fotó: Jámbor Emese © 2026

Galéria

Friss hírek

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK – ORSZÁGOS MÚZEUMIGAZGATÓI KONFERENCIA

MÚZEUMI JÖVŐKÉPEK – KIHÍVÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK

A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA​

Friss hírek

Attila arcai – Egy uralkodó, ezerötszáz év emlékezete

Attila arcai – Egy uralkodó, ezerötszáz év emlékezete

Galéria

Friss hírek

Nagy múzeumok újra a startmezőn – avagy mi lesz veled, Közgyűjteményi Központ? – Interjú dr. Zsigmond Gáborral

Nagy múzeumok újra a startmezőn – avagy mi lesz veled, Közgyűjteményi Központ?

Interjú dr. Zsigmond Gáborral, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnök-főigazgatójával

Friss hírek

Merre tovább magyar múzeumok? Jön a múzeumreform?

Merre tovább magyar múzeumok? Jön a múzeumreform?

Diplomások a periférián. Kritikus bérhelyzet és elvándorlás

Modern tárlatok omladozó falak között. Finanszírozási anomáliák: nem kötelező feladat a múzeumfenntartás

Sári Zsolt a tűzvonalban: Óriási lehetőség és politikai kockázat?

Merre van kiút? Osztrák minta és a kulturális TAO. Alternatív javaslatok a jövőre nézve

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg.

Friss hírek

A magyar múzeumügyért – bérek, struktúra és az NKA ügye

A magyar múzeumügyért – bérek, struktúra és az NKA ügye

Az előzményekről

A közelmúltról és a jelenről

A szakanyag tematikája a következő volt:

Állásfoglalás – 2026. május 2-án

Összefogásban az erő?

Friss hírek

Az együttműködés ereje a közgyűjteményi szféra szolgálatában – Interjú Dr. Török Róberttel

Az együttműködés ereje a közgyűjteményi szféra szolgálatában – Interjú Dr. Török Róberttel

Friss hírek

A magyar kultúra napja – Január 22-én irány a múzeum!

A magyar kultúra napja – Január 22-én irány a múzeum!

Friss hírek

Új elnök az Országos Közgyűjtemények Szövetsége élén!

Új elnök az Országos Közgyűjtemények Szövetsége élén!

Friss hírek

A MÚZEUMI STRUKTÚRA- ÉS SZEMLÉLETVÁLTÁS KÉRDÉSEI A MESTERSÉGES INTELLIGENCIA SZEREPE ÉS HATÁSA