Petőfi a világ körül Vándorkiállítás és kreatív programok a külképviseleteken

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából világszerte megemlékeznek nagy hatású, nemzeti költőnkről. A külföldi magyar kulturális intézetek változatos programokkal hozzák közelebb Petőfi örökségét az adott ország kulturális sajátosságaihoz igazodva. A Nemzeti Kulturális Alap, a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium szervezésében megvalósuló programsorozat a Petőfi Emlékév végéig, 2023. decemberéig tart. A magyar kultúra népszerűsítéséért felelős Liszt Intézetek és Collegium Hungarikumok egyéb programok mellett, egy három földrészen bemutatott, kifejezetten külföldieknek szánt Petőfi a világ körül című vándorkiállítással tisztelegnek a költő emléke előtt.

Nagy sikerrel zárult az Együttható! – Közösségi Múzeum díjátadó és konferencia

Idén 2023. május 11-én szervezte meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási Módszertani Központ (MOKK) az Együttható! Közösségi Múzeum díjátadót és konferenciát. A Közösségek Hete országos rendezvénysorozat keretén belül megvalósult konferenciának idén a tatai Német Nemzetiségi Múzeum adott helyszínt. A rendezvényen átadták a Közösségi Múzeum elismerést is. A díjat olyan intézményeknek adják, akik bevonják munkájukba a civil szervezeteket, a helyi lakosságot és egyéb partnereket, ezáltal is hozzásegítve a múzeumot a közösségi alapú működéshez. Idén az elismerést három intézmény vehette át. Az eseményt Rigó Balázs, Tata alpolgármestere nyitotta meg a tatai gyűjteményt és a helyi közösséget méltató beszédével.

“Egy a szív, az akarat” – Petőfire hangolódva 2023-ban is megrendezik a Közösségek Hetét

2023. május 8. és 14. között tarják az idén a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat. A Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK) az Országos Széchenyi Könyvtár és a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében megvalósuló kulturális hét a közösségi értékekre és a közösség megtartó erejére hívja fel a figyelmet. Az idei program szorosan kapcsolódik a Petőfi bicentenárium szellemiségéhez, a programsorozat megvalósulását a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma támogatta.

A reformkor Pécsett – új időszaki kiállítás nyílt a Vasváry-házban

Fedezzük fel, milyen volt Pécs a reformkorban! A Janus Pannonius Múzeum új időszaki tárlata modern megközelítésben ad körképet a Petőfi korabeli kultúráról. A kiállítás jelmondata: “Egy közös jó van, miből egyenlőn jár mindenkinek.” A látogatók a Janus Pannonius Múzeum gazdag írásos emlékgyűjteményén keresztül fedezhetik fel újra az európai és hazai reformkori sajátosságokat. A Hűséggel és bátorsággal című interaktív kiállítás első része a reformkorra fókuszál, történelemi változásokon keresztül mutatja be az Európában és hazánkban zajló folyamatokat, illetve Pécs városának szerepét, helyzetét a reformkori Magyarországon.

„Szabadság, szerelem” Petőfi, a márciusi ifjú

Hogyan is vett részt Petőfi Sándor a forradalomban? Mi is történt 1848. március 15-én a Pilvaxban? Petőfiről elsőre talán a költészet és az irodalmi munkássága jut eszünkbe, pedig a költő számára mindvégig központi kérdés volt a magyar szabadság kivívása, és a személyiségét is meghatározó szervező erő volt az 1848/49-es forradalom.

Irodalmi borest Petőfivel és Háy Jánossal Egerben

Mit is jelent ma a magyaroknak a 200 éve született Petőfi Sándor? Hogyan kapcsolódik a nagybetűs költő alakja a digitális kor emberéhez? Hogy lehet az, hogy nemzeti költőnk 200 év távlatából is ennyire népszerű? Milyen lett volna Petőfi miniszterelnöknek? Hogy lehetséges az, hogy mindenfajta politikai berendezkedés számára vonzó Petőfi alakja? Két teljesen más személyiség és egy életre szóló barátság – Mi lehetett Petőfi és Arany barátságának titka?

Interaktív kiállítás nyílt Petőfi Sándorra és a reformkor nagyjaira emlékezve Győrben

A győri Rómer Flóris Történeti Múzeum nagyszabású kiállítással köszöntötte a tavaszt. Március végén megnyitották a Petőfi és kortársai című tárlatot a Esterházy-palotában. A kiállítás a Győrhöz köthető irodalmi személyiségek alkotásain és szellemi örökségén keresztül állít emléket a magyar kultúrának és Petőfi Sándornak.

„A népek tengere” – Petőfi Sándor & Erdélyi János, a népi költészet megálmodói A Nagykapos és Vidéke Társulás online tárlata

Interaktív virtuális kiállításon fedezhetjük fel a reformkor két meghatározó gondolkodója, Petőfi Sándor és a Nagykaposon 1814-ben született Erdélyi János kapcsolatát. A felvidéki Nagykapos és Vidéke Társulás összegyűjtötte azokat a közös pontokat és kapcsolódásokat, amelyek a nemzet költőjét és a köztiszteletben álló irodalomkritikust az Ung-vidékhez és Bodrogközhöz kötik.

Talpig magyar, azaz Petőfi világának podcastje

Tekintsünk be a reformkor kulisszái mögé a Petőfi emlékév hivatalos műsorával. A Talpig magyar – ahogy a reformkor nyomot hagy című podcast-sorozat minden vasárnap új epizódokkal várja hallgatóit. Rédl Ádám műsorvezető és vendégei bemutatják a reformkor emblematikus személyiségeit, Petőfi és kortársai hétköznapjait, valamint soha nem hallott kulisszatitkokba is beavatják a hallgatókat. A podcastben a Petőfi bicentenárium közelgő Kárpát-medencei programjairól is értesülhetünk.

Oldalak