Az Országos Közgyűjtemények Szövetsége a Nemzeti Kulturális Alap Petőfi 200 Ideiglenes Kollégiuma felkérésére koordinálta és segítette az emlékévhez kapcsolódó nyílt pályázati felhívásokat, és az emlékév során a közgyűjteményi, valamint a közművelődési terület kiállításainak, programjainak megvalósulásáról is rendszeres információt kíván nyújtani.
“A jelenleg elérhető kiállításokat és rendezvényeket gyűjtöttünk itt most össze.”
A Nemzeti Kulturális Alap által támogatott Petőfi 200 emlékév keretein belül megvalósuló rendezvények célja, hogy hitelesen megemlékezzenek a költő koráról és alakjának utókorra gyakorolt hatásáról. Az ehhez kapcsolódó programok kapcsán több budapesti és vidéki múzeum jelentkezik állandó vagy időszakos tárlatokkal, illetve országszerte szervezne különféle eseményeket, például Petőfihez kapcsolódó ifjúsági találkozót a fiatalabb generáció számára. A jelenleg elérhető kiállításokat és rendezvényeket gyűjtöttünk itt most össze.
Bács-Kiskun vármegye önkormányzata kiemelten is fontosnak tartja, hogy kivegye részét a Petőfi 200 szervezésében. Ehhez kapcsolódóan egy könnyen kezelhető honlapot is létrehoztak amely segít eligazodni az éppen aktuális programok között. A honlapon található Hírek rovat és a menüből elérhető Eseménynaptár az elkövetkező időszak rendezvényeit tartalmazza és egy kattintással lehetőség van még egy rövid, kis bevezetőt is olvasni az adott programról.
Márciusban 14-én például érdemes lesz Kecskemétre kirándulni, hiszen a Petőfi értelmezések a 21. században – változó minitárlatok című előadássorozat keretein belül nemcsak Petőfi költészetéről és a Nemzeti dalról tudhatunk meg többet, hanem az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteményében őrzött első Petőfi-kötetek is megtekinthetőek lesznek.
Nemzeti ünnepünket körülölelve pedig március 14-én, 15-én és 16-án Kiskőrös, a költő szülővárosa készül egy több napos rendezvénysorozattal. Március 15-én a város diákjai flashmobbal készülnek a Márciusi ifjak és népek tavasza ifjúsági találkozó keretein belül, illetve minden Kiskörösön tanuló diák egyedi kokárdát tűzhet a mellére. Ezen kívül szerepel még szakmai konferencia, könyvbemutató és kiállítás is az alföldi kisváros ünnepi programjában. Március 16-án 18 órai kezdettel pedig „Az Egy gondolat bánt engemet” című táncszínházi előadással mesélnek a szabadságharcos Petőfiről néptáncos művészeink.
A nemzeti ünnep után sem kell búslakodni, hiszen nagy gasztronómiai kihívás elé állnak a magyar szakácsok. Március 18-án Felcsúton a “Magyarország étele 2023” verseny döntőjét rendezik meg, ahol kiderül, hogy melyik szakács csapat Petőfi Sándor élete/költészete vagy a magyar szabadságharc által inspirált fogása lesz országunk étele 2023-ban
Ha március, akkor a tavasz is érkezik már, ez pedig remek alkalmat kínál például egy Petőfi Sándor emlékhelyeket felkereső teljesítménytúrára amely a X. Strázsa Honvéd „Megálmodtam, hogy … nevet szerzek”című kirándulásával várja a túrázni vágyókat. De ha Petőfi Sándor, akkor az Alföld szépségei sem hanyagolhatóak el. A hónap végén két kirándulást is rendeznek a nagy magyar síkságon március 28-án és 30-án Alföldi kirándulás Petőfi tiszteletére címmel.
A természetből visszatérve érdemes ránézni a fővárosi múzeumokra is. Budapesten a Deák téren május 31-ig látogatható az ifjú Petőfi diákéveit bemutató kiállítás az Evangélikus Országos Múzeumban. Itt többek között olyan “Petőfi kincseket” is fellelhetünk, mint a költő első fennmaradt verskézirata, A hűtelenhez.
A Deák tértől nem is olyan messze, a Ferenciek terén áll a Petőfi Irodalmi Múzeum, amely a Petőfi 200 emlékév tiszteletére egy új állandó kiállítással várja a látogatókat a Károlyi-palota felújított termeiben. A Költő lenni vagy nem lenni című tárlat újszerűen közelíti meg Petőfi alakját, inkább szövegei kapnak szerepet, mintsem életútja. Olyan írásokkal találkozhatnak itt a látogatók amelyekhez könnyű kapcsolódni a mai kor emberének, és ez a modern szemüveg magát a költőt is közelebb hozza a jelenkor emberéhez.
Budapesten kívül más nagyvárosok múzeumai is tisztelegnek nemzeti költőnk emléke előtt. A debreceni Déri Múzeum egy egyedülálló múzeumpedagógiai tárlatot rakott össze Színről színre Petőfi címmel. Ezen a kiállításon Petőfit mint színészt ismerhetjük meg elsősorban, de megjelenik alakja költőként és katonaként is. A tárlat fontos eleme a színház, amelyben fellépett Petőfi is, és a korabeli források alapján igyekeztek korhű módon rekonstruálni azt. A tárlaton három kiemelt műtárgy segítségével nyomozva juthatunk el Petőfi egykori Debrecenébe.
Az alföldi Kiskőrös van abban a szerencsés helyzetben, hogy Petőfi szülővárosának mondhatja magát. A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum, amely 2022 óta viseli a történelmi emlékhely titulust is, két állandó kiállítással várja a látogatókat a Petőfi emlékévhez kapcsolódva. A „Költőnek szült anyám” című tárlat a helytörténeti emlékekre reflektál, bemutatva a Petrovics családot és életüket a kisvárosban. A tárlat igyekszik választ adni az évről évre felmerülő látogatói kérdésekre is. A múzeum földszintjén pedig a 7 év című kiállítást tekinthetjük meg, amely a költő 1842-49 közé eső alkotói időszakát mutatja be a művein, kapcsolatain és életét meghatározó történelmi események szűrőjén keresztül.
Végül, de nem utolsó sorban Eger városa is egy nagyszabású kiállítással tiszteleg a költő előtt. A Dobó István Vármúzeum tárlata az Érzelmek hullámhosszán – Petőfi Sándor költői világa és a romantika festészete Magyarországon (1820–1870) címet kapta. A költő korának és nemzeti felemelkedésünk fontos állomása volt a romantika, a kiállítás mottója ezért lett Petőfi Egerben írt versrészlete: „S hogyha földobnám az égre / Szívemet, / Melegítné a világot / Nap helyett.” A költő ugyan csak pár napot töltött Egerben, de tisztelőkre tett itt szert, s erről a vármúzeum gyűjteményében néhány képi emléket is őriznek. A kiállításon olyan festők műveit láthatjuk többek között, mint Lotz Károly, Kisfaludy Károly és Munkácsy Mihály, valamint Székely Bertalan Petőfi illusztrációi.
zoom_outKicsinyítés
zoom_inNagyítás
remove_circle_outlineBetűméret csökkentése
add_circle_outlineBetűméret növelése
brightness_highVilágos kontraszt
brightness_lowSötét kontraszt
format_underlinedLinkek aláhúzása
Reset all optionscached