Ünnepélyes programsorozattal nyitotta az idei szezont a Sóstói Múzeumfalu

Beköszöntött a tavasz, és eljött a szabadtéri múzeumok ideje! Március 15-én az 1848/49-es forradalom emléknapján egész napos hagyományőrző programokkal nyitotta meg kapuit a Sóstói Múzeumfalu. A Nyíregyházán található intézmény Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeuma. Az 1979-ben megnyílt múzeum Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népi építészeti értékeit és az itt élt parasztok és kisnemesek életvilágát jeleníti meg. Ide látogatva megismerkedhetünk egy Árpád-kori lakóház másolatával is, és megtudhatjuk, kik is voltak a tirpákok.

Nemzeti ünnepünkön 9 órától várta a látogatókat díjtalan hagyományőrző megemlékezésére a múzeumfalu. Kapunyitás után teljes ünnepi fegyverzetbe öltözött 48-as huszárkatonák felvonulását csodálhatták meg a látogatók. A kisebbeknek sem kellett megijedni a marcona huszároktól, mert őket interaktív mesés előadás várta katonákkal a középpontban. Ezen kívül tartottak lovasbemutatót, történeti előadást és egy műsort a 48-as szabadságharcról a délelőtt folyamán. A táncos lábúak a Szabolcs Néptáncegyüttes műsora után kipróbálhatták tánctudásukat a közösségi táncházban. A hagyományőrző nap keretein belül olyan jóképű katonával is összefuthattak a megidézett Pilvax irodalmi kávéházban, mint a lánglelkű „Sándor huszár”, akiről sok friss pletykát is hallhattak a helyi kocsmárosnétól.

A múzeum területén található a Barabási iskola épülete, amely egy 19. századi oktatási helyszínt mutat be korhű módon. A két osztályteremből álló iskola egyik terme a múzeum Barangolás régmúlt iskolákban című állandó kiállításának ad helyet, a másik teremben viszont lehetőség nyílt részt venni egy Petőfi korabeli népiskolai oktatáson. A kicsit nagyobbacskák a kézműves foglalkozás keretein belül a gyertyamártás rejtelmeiben mélyedhettek el. A múzeumfalu területén ételkóstolót, és még falusi vásárt is tartottak, a kalandvágyók pedig részt vehettek egy térképes kincskereső játékban, felfedezve ezzel a falu rejtett titkait.

A jeles napon a múzeum egy olyan impozáns vendéglője is nyitva tartott, ahol a látogatók szellemi táplálékhoz is jutottak Petőfi Sándor versein keresztül. A Petőfi 200 emlékév keretein belül megvalósult interaktív időszaki kiállításon a vendégek a digitális étlap segítségével választják ki a kedvükre valót, majd színészi tolmácsolásban el is fogyasztják azt. De vigyázat! Virtuális alakban maga Petőfi Sándor ellenőrzi, hogy jól figyeltünk-e! Ez a tárlat azokon a tárgyakon és falusi eszközökön keresztül igyekszik közelebb hozni a költőt és munkásságát, amelyek műveiben is szerepet kapnak, összekötve ezzel a népi kultúra tárgyi emlékeit Petőfi Sándor költészetével. A Petőfi az étlapon kiállítás 2023. május 31-ig látogatható a lelkes érdeklődők számára.

 

A hagyományt ebből a múzeumból élményként vihetik haza a látogatók, hiszen nem mindennapi lehetőség volt egy 19. századi gyökereket is bemutató faluban ünnepelni március 15-ét.

 

Visszatérni érdemes, és a szezonnyitó rendezvényt követően is célszerű újabb felfedező sétát tennünk, hiszen rengeteg kis kiállításra bukkanhatunk a múzeumfalu különböző részein. Találunk itt veremházat, amelyről úgy tudjuk, hogy a legelterjedtebb háztípus volt az Árpád-korban. Kiállították azokat az edénytípusokat és tárgyakat is, amelyeket nagy valószínűséggel ebből a korból származó elődeink használtak. Ha továbbmegyünk, egy olyan érdekes, színes házra is bukkanhatunk, mint az úgynevezett Tirpák porta. Kik is voltak a tirpákok? Ezt a nevet a Békés megyéből és a Felvidékről a 18. században Nyíregyháza környékére betelepült szlovákok megnevezésére kezdték használni. Ők éltek és gazdálkodtak olyan jellegű épületekben, mint amilyenek a múzeumfalu Tirpák portáján állnak. Érdekessége például az is, hogy étrendjükben fontos szerepe volt a galambhúsnak, ezért a tirpákok előszeretettel foglalkoztak e szárnyasok tenyésztésével. A tartásukra a másutt ma már szinte teljesen eltűnt, az udvaron található bádogtetejű galambdúc szolgált. Érdemes elmerülni a részletekben a múzeumban barangolva, hiszen olyan apró érdekességekre bukkanhatunk egy-egy ház és porta környékén, amelyeket kár lenne kihagyni.

 

Videó az eseményről