Vidra Bernadett I 2023. január 8.

Kultúra a jövő generációnak! – Petőfi műveivel töltött időkapszulát rejtett el a Petőfi Kulturális Ügynökség

„Az idő igaz” címmel időkapszulába zárt irodalmi válogatást helyezett el örökségül a jövő nemzedékének a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Kultúra Magazin. A forradalmár költő születésének 200. jubileuma előtt tisztelgő antológiába Petőfi versei mellé ma is élő költők művei is bekerültek.

– mondta Demeter Szilárd a Petőfi Irodalmi Múzeum adventi ünnepségén elhangzott beszédében.

„Tudják, mi az időkapszulába zárt jövőantológiánk címe? „Az idő igaz”. És azt hiszem, hogy itt mindannyian folytatni tudjuk magunkban Petőfi sorait. Ez is olyan tudásunk, amit nem kell kimondanunk. Ebben élünk, mert ebben kell élnünk, így igazul meg a saját életünk: Istennel petőfidőben.”

A Petőfi 200 emlékévben országszerte kiemelten foglalkoztunk a költőóriás szellemi örökségének ápolásával. A bicentenáriumi eseménysorozat méltó zárásaként Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója egy időkapszulát helyezett el a Magyar Nemzeti Bankban, melyet Dr. Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke vett át.

 

A kezdeményezés ötlete Bonczidai Évától, a Magyar Kultúra Magazin főszerkesztőjétől származik, aki megfogalmazta, hogy jó lenne, ha a bicentenáriumi emlékév végén küldenénk egy időkapszulát a jövőbe, amit Petőfi Sándor 300. születésnapján nyitnának ki a magyar kultúra reménybeli örökösei.

 

Az antológiába Bonczidai Éva és Demeter Szilárd közösen válogatták be Petőfi Sándor egyes alkotásait és kortárs szerzőink kiemelkedő műveit. Azonban nem csak az ő értékítéletük számított a művek kiválasztásakor. A könyv elkészítéséhez irodalmi szakemberek és ma élő írók, költők segítségét is igénybe vették. Olyan írások kerültek a kötetbe, melyek nem pusztán tanúi ennek a kornak, amiben most élünk, hanem a szerkesztők és tanácsadóik véleménye szerint, Petőfi Sándor örökségéhez hasonlóan ugyanúgy megérinthetik a 100 év múlva Magyarországon élő utódaink szívét is.

A kortárs irodalmi alkotások mellett az időkapszula egy üzenetet is tartalmaz Orbán Viktor miniszterelnök úrtól, aki a könyvet 100 év múlva forgató olvasókat szólítja meg.

 

A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetősége jóváhagyta azt a javaslatot, hogy ezek után a PIM jövőbeli főigazgatói, tisztségük betöltése elején meg kell győződjenek arról, hogy a kötetet tartalmazó kapszula sértetlen állapotban van a Magyar Nemzeti Bankban.

 

 „Az idő igaz” antológia végső leleplezésére 100 év múlva, Petőfi Sándor születésének 300. évfordulóján, 2123. január 22-én, a magyar kultúra napján fog sor kerülni, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeum akkori főigazgatója ünnepélyesen kinyitja a most biztonságba helyezett időkapszulát.

A tartalom viszont mindaddig rejtély marad.

„Azzal a reménnyel és bizakodással szerkesztettük ezt a kéziratot, hogy száz év múlva a Petőfi Irodalmi Múzeum akkori főigazgatója megjelenteti ezt a verseskötetet. Mert hiszünk abban, hogy bármit is tartogat a következő évszázad, 2123-ban a Kárpát-medencében Petőfi születésének 300. évfordulóját fogják ünnepelni a magyarok, akiknek akkor is fontos lesz az irodalom.” – mondta a PIM főigazgatója a Petőfi Kulturális Ügynökségnek.

           

Demeter Szilárd teljes beszéde, amely részletesen bemutatja a kezdeményezést itt olvasható: Petőfiidő