Vidra Bernadett | 2025. 11. 17.
Két irodalmi emlékház is felújítása is megtörtént a közelmúltban Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Irodalmi Emlékházak szakmai támogatásával.
Petőfi Sándor ifjúkori életéhez szervesen kapcsolódik Dunavecse, mert a Petrovics szülők az új kiállításnak ma helyet adó épületben bérelték ki fiúk számára az utcára néző nagyszobát 1844-ben április végétől június közepéig. Erről ad tanúbizonyságot az épület homlokzatán található emléktábla is. A dunavecseiek által Nagy Pál-féle háznak keresztelt lakóházban 2024. november 5-én nyílt meg az új állandó irodalomtörténeti kiállítás, melynek címe: Kis lak áll a nagy Duna mentében.
A tárlat tematikusan mutatja be a költő Dunavecsén töltött éveit. Család, költemények, barátok és a szerelem Nagy Zsuzsika személyében, aki Nagy Pál lánya volt. A költő talán első igazi komoly szerelme, Petőfinél öt évvel fiatalabb lányka hamar múzsájává lett, rengeteg szerelmes verset ihletett, s hogy kapcsolatuk több lehetett puszta ábrándozásnál, azt a kiállításon megidézett emlék-ajándékok – ezüst étkészlet, saját kezűleg letisztázott versciklus – ékesen bizonyítják.
A tárlatvezetés, a számos kiállított fotó, nyomat és tárgy mellett a falakon olvasható irodalmi részletek a kutatási anyagokkal együtt engednek betekintést Petőfi életébe és karrierje dunavecsei szakaszába. Egy rövid animációs vetítés keretében, 19. századból származó képeken csodálhatják meg a látogatók azon Duna menti településeket, ahol Petőfi megfordult. A kiállítás helytörténeti részében pedig megjelenik a ház utolsó tulajdonosa és a költő elismert kutatója, Vasberényi Géza is.
A tárlat Dicsérő oklevélben részesült Az Év Kiállítása 2025 pályázatai között a 10 millió forint feletti bekerülési költségű kategóriában. A Pulszky Társaság 2010-ben alapította ezt a címet, mellyel évről-évre muzeális intézmények kiállítások megvalósításában megnyilvánuló tudományos felkészültségét, kreativitását, a közönséggel való kapcsolatteremtő képességét jutalmazza, egy múzeum állandó vagy időszaki, adott esetben virtuális kiállítását kiválasztva.
A kiállítás kurátora: E. Csorba Csilla
Kivitelezés: Aleart Kft. – Koczka István és Széki András
A reformkor másik emblematikus egyéniségéhez kapcsolódva 2025. október 3-án nyílt meg Álmosdon a megújult Kölcsey Ferenc Emlékház és a hozzá kapcsolódó állandó tárlat „Miről fog a lant zengeni?” – Kölcsey Ferenc álmosdi évei és költői indulása címmel.
Kölcsey Ferenc 1790 és 1814 között, gyermekkorától nagykorúvá válásáig töltötte éveit kisebb-nagyobb megszakításokkal az emlékhelynek otthont adó házban. Az eredeti formájában megmaradt kúria az Érmellékre jellemző paraszti- és kisnemesi háztípus egyik változata. Az agyagtéglából népi klasszicista stílusban készült nemesi udvarház a vidéki élet körülményeihez idomult, méreteiben és reprezentatív külsőségeiben jól szituált gazdaember rangját mutatja. Kölcsey Ferenc nagykorúvá válása után, 1815 tavaszán költözött el innét Ádám öccsével, visszatérve a család ősi földjére, a Szatmár vármegyei Csekére.
A kiállításon látható fali szekreter a kúria legértékesebb eredeti tárgya. A szekrényke titkos rekeszeibe fénykorában értékes tárgyakat, iratokat rejtettek.
A kiállítás Kölcsey Ferenc gyermek- és ifjúkorának rejtett rekeszeibe kíván bepillantást nyújtani, a költő 1833-ban készült önéletrajzi levelei alapján idézve fel az Álmosdhoz kötődő éveket: a családot, a gyermekkor testi és lelki traumáit, a fiatal költő szellemi ébredését, irodalmi útkeresését, szerelem és barátság lelki mélységeit, magasságait, bemutatva ezzel a Hymnus költőjének indulását.
Kurátor: Onder Csaba
Látványtervező: Koczka István, Széki András
Koordináció: H. Bagó Ilona
zoom_outZoom out
zoom_inZoom in
remove_circle_outlineDecrease font
add_circle_outlineIncrease font
brightness_highBright contrast
brightness_lowDark contrast
format_underlinedUnderline links
Reset all optionscached