Vidra Bernadett | 2025. 12. 27.
“Szerettem volna mások életét megváltoztató eredményeket elérni a szakmán keresztül” – Interjú dr. Bereczki Ibolyával
Az Országos Közgyűjtemények Szövetsége – rövid nevén OKSZ – húsz éve egyesíti a hazai múzeumi világ vezető intézményeit. A szövetség a szakmai szervezetek közötti együttműködésért, a közgyűjtemények társadalmi felelősségvállalásáért, és a hiteles tudás közvetítéséért dolgozik a modern technológia és a mesterséges intelligencia korában. Az OKSZ ügyvezető titkárával, dr. Bereczki Ibolyával beszélgettem, aki amellett, hogy néprajzkutatóként és muzeológusként évtizedek óta meghatározó szereplője a hazai közgyűjteményi szférának, idén augusztusban a Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozatának kitüntetését is átvehette, december 9-én pedig a Vargha László Népi Építészeti Életműdíjban részesült. A beszélgetés során az Országos Közgyűjtemények Szövetségének első húsz évéről, a néprajzhoz fűződő személyes kötődéséről, szakmai útkereséséről, valamint a mesterséges intelligencia eszközének lehetséges használatáról osztotta meg velem gondolatait.
Mindig tudtad, hogy a néprajzzal szeretnél foglalkozni? Milyen út vezetett erre a pályára?
Pályám kezdete a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumhoz köt. Persze, a gimi első osztályában én is régész akartam lenni, mint nagyon sokan akkoriban, de érdekelt a pedagógusi és a művészettörténeti pálya is. Ekkor ismertem meg első szakmai mentoromat, a szolnoki múzeum muzeológusát, Szabó Lászlót, akinek szemlélete erősen hatott rám és későbbi pályámat is meghatározta. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a témában hamar otthonra találtam, hiszen első adatközlőim a családtagjaim, a szüleim és a nagyszüleim voltak, még középískolásként írt pályamunkám pedig a saját családom életmódváltásáról szólt. Így már a gimnázium utolsó éveiben a néprajz irányába fordultam, és ebből egyenesen következett, hogy utána a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-néprajz szakára felvételiztem. Itt szintén sok inspiráló tanár alakította a gondolkodásomat, példakép volt professzorunk, Gunda Béla, vagy a történész Orosz István, de közben a szolnoki Damjanich János Múzeummal végig megmaradt a kapcsolatom.
Szilágyi Lenke © 2022
Ennek köszönhetően az 1970-es évek utolsó harmadától a tiszazugi néprajzkutatásban egyetemi hallgatóként, 1982-től néprajzos muzeológusként vehettem részt. Többek között itt ismerkedtem meg a paraszti táplálkozáskultúrával, amiből aztán a doktori, majd a kandidátusi disszertációmat írtam. Bekapcsolódtam a Magyar Néprajzi Társaság munkájába, dolgoztam a megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban, a TIT-ben, majd 1990-ben – a rendszerváltás idején – létrehoztuk a megyei honismereti egyesületet. 1996-tól pedig a Pulszky Társaság tagja lettem. A szakmai szervezetek lehetővé tették, hogy a muzeológusi, kutatói munka mellett mások életére is befolyást gyakorló eredményeket érhessek el a szakmán keresztül. Ezek után utam 1997-ben a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, Szentendrére vezetett, ahol közelebbről is megismertem a Pulszky Társaság tevékenységét, majd 2002-ben a Skanzen főigazgatójával, dr. Cseri Miklóssal és dr. Füzes Endrével, Szablyár Péterrel létrehoztuk a Magyarországi Tájházak Szövetségét. Ezt követően több éves előkészítés után, 2005-ben született meg az Országos Közgyűjtemények Szövetsége, amelyben alapítása óta én látom el az ügyvezető titkári feladatokat.
Húsz éve töltöd be az OKSZ ügyvezető titkári posztját. Miként tekintesz vissza erre a két évtizedre?
Az OKSZ-hoz hasonló múzeumi szakmai szervezetek, mint például az ICOM Magyarország vagy a Pulszky Társaság már hosszabb ideje működtek akkoriban. Ami az Országos Közgyűjtemények Szövetségét életre hívta, az annak a felismerése volt, hogy szükség van a vezető szakmai intézmények közötti szorosabb együttműködésre, illetve azt is megfogalmazta dr. Cseri Miklós az alapításkor, hogy az országos múzeumoknak iránymutató szerepet kell betölteniük a magyarországi szakmai színtéren. Továbbá a szakmán belül éreztük ennek az érdekképviseletben megjelenő hiányát is. Nem ment minden egyszerűen, hiszen a gyakorlati megvalósítás elindult, ugyanakkor az OKSZ alapításához – hiszen intézményi tagságról beszélünk – a miniszteri hozzájáruláshoz egy évet kellett várni. Sajátos volt, hogy egy olyan működési rendszerrel indult el a szervezet, amelyben öt évre választották meg a tagok képviselői, a mindenkori főigazgatók az elnökséget, és ebből évente került ki az elnök. Ez a rendszer ma is működik. Az Országos Közgyűjtemények Szövetsége a nevében is kifejezi, hogy több, mint országos múzeumok szakmai együttműködése. Ez a szervezet létrejöttének egyik kulcsfontosságú pontja, hogy a közgyűjteményi szféra másik két főszereplője, a Magyar Nemzeti Levéltár és az Országos Széchényi Könyvtár is tag lett, amelyre korábban szervezeti szinten még nem volt példa.
Jelenleg mik a legfontosabb célkitűzések az OKSZ életében, tevékenységi körében?
Ha visszatekintek az OKSZ eddigi húsz éves működésére, az első időszakokban, 2013-14 környékén meghatározó jelentőségű volt, hogy a szakmai törvényjavaslatok előkészítésében rendszeresen részt vehetett a szervezetünk. Szerepet kaptunk a múzeumi stratégia megalkotásában is. A Nemzeti Alaptanterv módosítása kapcsán több olyan szakmai anyagot is készítettünk, amelyben bemutattuk, hogy miként tudjuk közelebb hozni az általunk őrzött javakat a fiatalabb generációkhoz. Ezek indikátorai voltak egy olyan szemléletváltásnak, amelynek jelenleg is részesei vagyunk. 2015 óta pedig minden évben megszervezzük a teljes múzeumi szakmát összehozó Országos Múzeumigazgatói Konferenciát Visegrádon. Több olyan tematikus évad is volt, ahol szakmai tartalmakat kezdeményeztünk, koordináltunk, segítettük megvalósulásukat. Az utóbbi időszak ilyen munkái közül kiemelkedett a Petőfi 200 emlékév, amelyhez a közgyűjteményeken túl a kultúra többi területére is készítettünk ajánlásokat, majd segítettük a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt pályázatokat a kiírástól a megvalósításig.
A jelenlegi időszak kihívása, hogy a múzeumi szakmai szervezetek képviseleti szempontból is képesek legyenek konszenzusos döntéseket meghozni, hatásuk pedig érvényesüljön a közgyűjtemények működését meghatározó központi döntések meghozatalában. Példaértékű volt a közös állásfoglalás megfogalmazása olyan globális kérdésben, mint például az orosz-ukrán háború során veszélybe került kulturális javak védelme. Öröm számomra, hogy szervezetileg be tudtunk állni például egy olyan UNESCO támogatásával megvalósult projekt mögé, amely segített a háború sújtotta övezet művészeinek megőrizni kulturális identitásukat. Úgy gondolom, hogy nem hiábavaló a fáradozásunk, ha hazai ügyeinkben egy-egy területen közös kezdeményezések indulnak el, kapnak szárnyra, és másoknak is példát tudunk velük mutatni, hogy mit lehet elérni együtt, a szakma és a szakemberek közös érdekei melletti kiállással.
Az OKSZ ügyvezető titkári feladatai mellett a Pulszky Társaság elnöki tisztségét is betöltöd. Miként tudja a két szervezet támogatni, kiegészíteni egymást?
A szakmai szervezetek vezetői rendszeresen találkoznak és tárgyalnak az aktuális együttműködési lehetőségekről. Ezen kívül gyakran hírt adunk egymás eseményeiről, illetve rendezvényeinkre várjuk a többi szervezetet is, például a Pulszky Társaság Az Év Múzeuma díjátadó bíráló bizottságába mindig meghívjuk a többi szakmai szervezet képviselőit is. Ezáltal bővül mindannyiunk látóköre, és sok esetben egy-egy szakmai szervezet a saját különdíjával is hozzájárul az esemény és a szakmai intézmények támogatásához. Ezzel együtt azonban minden szervezetnek megvan a saját szakterülete, ahol önállóan hoz döntéseket, kezdeményez ügyeket. Több olyan terület is van, ahol lehetőség nyílik az egyre szorosabb szakmán-belüli együttműködésre.
Miként tekintesz a közgyűjteményi szféra jövőjére a modern technológia, a mesterséges intelligencia fényében? Van perspektívája, hogy felértékelődik a közgyűjtemények jelentősége a mai világban, amelyben már nem ritka, sőt növekszik az igény a hiteles forrásokra?
Még 2015-ben a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban tartottuk a VII. Országos Múzeumpedagógiai Konferenciát; amely a Hiteles hely a múzeum? címet viselte. Manapság ez egyre égetőbb kérdés, hogy hogyan jutunk hozzá a rendkívül sokféle, mégis hiteles információhoz. Azt gondolom, hogy ebben a közgyűjtemények szerepe hihetetlenül felerősödött. A digitalizálás eredményeinek közreadásával a hétköznapi ember számára is elérhetővé váltak a közgyűjteményi dokumentumok, közelebb kerültek a források. Mára sok országos intézmény hozott létre rendkívül értékes adatbázist. A mesterséges intelligencia helyes használata óriási felelősség, mert van rá lehetőségünk, hogy mi döntsük el, hogy mit tanítunk meg neki. Úgy gondolom, hogy mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a saját lehetőségeinket a legmodernebb technológiák segítségével is kamatoztatni tudjuk. A mesterséges intelligencia helyes használatára az egyik jó példa az idei Az Év Kiállítása pályázat egyik díjazott, Üdvözlet Rimaszombatból! című tárlata, amelyet a Rimaszombati Múzeum rendezett. Itt a koncepció egy helyi képeslap gyűjtemény köré szerveződött, és az MI segítségével nagyszerűen mutatta be a város és térsége 20. század eleji társadalomrajzát. Véleményem szerint, ha megtanuljuk helyesen használni, segítjük a tudásának bővülését, akkor a mesterséges intelligencia a hiteles tudás közvetítésére alkalmassá válik, és a modern technológia egyik fontos eszköze lehet a kezünkben.
