Asszonyok a fronton – női sorsok az 1848/49-es szabadságharc idejéből

Példaértékű volt Zichy Antónia grófnő haza iránti szolgálata is. Gróf Batthyány Lajos feleségeként kulcsszerepet játszott a főúri körök nemzeti szellemű alakításában. Húgával, Karolinával létrehozták a magyar termékek vásárlását szorgalmazó Védegyletet, báljaikon divatot csináltak a hazai táncnak, támogatták a magyaros öltözék viselését és a nemzeti nyelv használatát. Múzsaként inspirálta Batthyányt, majd a gróf letartóztatása után követte férjét a fogság állomáshelyeire. A főúri társaságokban ritka, szerelmi házasság volt Batthyány gróf és Zichy Antónia között. Az első felelős magyar kormány miniszterelnöke így búcsúzott feleségétől: „ezekben a sorokban ismétlem meg neked mélyen átérzett kifejezését forró hálámnak és tiszta szerelmed minden kincse iránti csodálatomnak, amelyet megérdemelni sohasem tudtam; és oly igaz, mint az, hogy a halál küszöbénél állok, hogy csupán ennek a bűnnek a tudata az, amit a sírba magammal viszek.”

A szabadságharc egyik legmeghatározóbb személyisége, Kossuth Lajos felesége egy, a korabeli források szerint rossz természetű, parasztos modorú asszony, Meszlényi Terézia volt. A kortársak által Őfelsége, III. Lajosnénak csúfolt nőt sokszor kritikával illették és szellemileg jóval alacsonyabb rendűnek tartották férjénél. A közvélemény ítélete ellenére Kossuth és hitvese igazi lelki társai voltak egymásnak. Leveleikből egyértelműen arra következtethetünk, hogy a kormányzó rajongott az asszonyért: „Életem angyala! Gyermekeim anyja! Kimondhatatlanul szeretett kedves angyal Terézem! – írta a politikus 1849-ben. Magyarország kormányzójának hitvese a meghitt családi otthont és az erős hátországot biztosította a haza ügyén állandóan munkálkodó Kossuthnak. A szabadságharc utáni emigrációban Teréz súlyos beteg lett, az orvosok tanácsa ellenére, maga Kossuth ápolta feleségét, az asszony 1865-ben . A turini remete így ír barátjának, Nemeskéri-Kis Miklós ezredesnek Teréz halála után két hónappal: „Kevés ember képes csak sejtetni is a viszony bensőségét, amely engem elhunyt nőmhöz csatolt volt. (…) Mi ketten egy lények valánk. Egymásnak, egymásban éltünk. Ő meghalt, s én, hátramaradt rom, úgy érzem magam, mint az eleven halott, ki csak annyiban él, hogy szenved kimondhatatlanul!”

A politika nagyjainak feleségein kívül akadt olyan hölgy is, aki a frontvonalban akarta kivívni a magyar szabadságot. Egy Bécsben nevelkedő ifjú hölgy, az ottani forradalom kirobbanásakor férfiruhát vett, lenyíratta a haját és beállt az egyetemi hadtestbe. Így került 1849-ben a feldunai légióba, majd feltűnt a kápolnai csatában, ahol megsebesült, de hősies magatartása miatt hadnagyi rangot kapott Dembinski tábornoktól. A szabadságharc alatt Jónák József őrnagy felesége lett, de gyermekük már az aradi börtönben született. Ez a rettenthetetlen, a korban szokatlan életet élő asszony volt Lebstück Mária vagy más néven Mária főhadnagy, akinek nem szokványos karrierjét Huszka Jenő és Szilágyi László azonos címet viselő, 2004-es operettje is megörökítette az utókor számára.

Sok asszonynak férjük hősies cselekedetei miatt örökre megváltozott az élete. Az aradi tábornokok feleségei közül több asszony osztozott bátor férje szomorú sorsában. Vécsey Károly a szabadságharc ideje alatt vette feleségül szerelmét, Duffaud Karolinát egy francia származású hölgyet, akitől az alábbi szavakkal búcsúzott: „Utolsó leheletem, Lina, hogy odaát egy jobb életben bizonyosan újra egyesülünk. Isten veled, jó lélek; és bocsáss meg mindazért a fájdalomért, amit talán akaratlanul is okoztam neked.” – A Vécseyné – Duffaud Karolina soha többet nem ment férjhez az aradi tábornok mártírhalála után.

A szabadságharc bukása tragikus sorsot hozott a forradalom himnuszát alkotó Petőfi hitvesének is. Szendrey Júlia férjéhez hasonlóan lelkes támogatója volt a haza ügyének, a költő így írt az együtt töltött forradalmi napokról: „Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt, bátor lelkesítő imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló.” – Petőfi szavai minden bizonnyal ráilletek Júliára, aki 1849-ben röpiratban szólította fel Magyarország asszonyait, hogy küldjék a csatatérre férjeiket: „Rövid idő múlva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk.”– (Szendrey Júlia: Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez) Petőfiné ekkor még nem sejtette, hogy rövidesen sok más asszonytársával együtt a segesvári csatatéren ő is holt férje nyomait kutatja majd, másfél éves kisfiával a karján. Szendrey Júlia, Petőfi tragikus eltűnése után mindent megtett, hogy a költő nyomára akadjon. Kilátástalan helyzetéből és Haynau jobbkeze, Lichteinstein herceg szeretői ajánlata elől egy második házasságba menekült, de boldogság többé már nem jutott neki. A közvélemény és Petőfi barátai sosem bocsátották meg neki, hogy elhagyta az özvegyi fátylat, második férje hűtlensége és erőszakos természete miatt otthon sem lelt békére. Férjétől különválva, súlyos betegsége után érte a halál 39 évesen.

Az említett hölgyek megélték a magasságot és a mélységet is. Együtt szenvedtek a magyar hazával, és büszkén harcoltak azért, amit igaznak tartottak. A hősök méltó társaivá váltak, akikről elmondhatjuk, hogy életükkel és sorsukkal fizetve, de nem engedtek a 48-ból.